2012. január 29., vasárnap

Egy ötlet az esti fürdésekhez


Biztosan a tegnapi sok kedves jobbulást kívánó szó tehet róla, hogy egy fokkal jobban érzem magam... köszönöm szépen :-)
Azért még nem vágtam bele időigényesebb dolgokba, viszont készítettünk tegnap valamit - nem egész 5 perc alatt -, amit megírok nektek, mert egyrészt mínusz egy műanyag flakon, másrészt nagyon jó móka kisfiúknak, sőt, még kislányoknak is.

Pár napja már motoszkált a fejemben ez az ötlet, és az egészen tényleg annyira gyors dolog, hogy éppen be tudtam illeszteni két orrfújás közé. Tulajdonképpen bármilyen szélesebb-laposabb műanyag flakon jó lehet hozzá, nálunk tegnap éppen egy Baba habfürdő ürült ki, és ezt használtam fel az elkészítéshez.






Lehúztam a flakonról az összes műanyag matricát és cetlit - szerencsére ezek egy pillanat alatt lejönnek, nyom nélkül -, aztán pedig kerestem egy fabotocskát.





Egy sniccerrel vágtam egy négyzetet a flakon tetején, ettől nem messze pedig egy hegyes végű ollót beleszúrtam a műanyagba, és addig forgattam, amíg a botocska vastagságánál némileg kisebb lyuk keletkezett rajta.





Beleszúrtam a botot, a flakon oldalára pedig fekete alkoholos filccel rajzoltam 4-4 ablakot.





Fehér dekorgumiból kivágtam egy háromszöget, fekete színű dekorgumiból pedig a halálfejet - ezt pillanatragasztóval rögzítettem. A felirat szintén alkoholos filccel lett. A vitorla egyik oldalát egy ollóval pár helyen kivágtam:




Végül már csak rá kellett húzni a vitorlát a botra, és ezzel kész is lett a flakonhajó, tényleg öt perc alatt.

Az esti fürdéshez szántam, de azonnal elvitték játszani... a különféle játékfigurák felváltva hajóztak benne a szőnyegen, órákon át - úgyhogy ezután szívemből drukkoltam, hogy a flakonhajónk az esti fürdésnél, "élesben" is jól teljesítsen. Kár volt izgulnom, tökéletesen szelte a habokat :-) Teljesen felborulásbiztos, kényelmesen utaztatható benne mindenféle játékfigura, és nincs rajta semmi, amiben kárt tehetne a víz. Ha pedig a nagy tengeri csaták alkalmával az ülésen keresztül sok víz kerülne bele, egyszerűen kipattintjuk a kupakot, és kifolyatjuk a vizet.

Kicsivel több energiával persze sokkal szebbet is ki lehet hozni belőle, lefesthetjük akrilfestékkel, lehet akár kétüléses is, vagy akár duplán vitorlás is - nekem most ennyire futotta erőnlétből, de legalább láthattam, hogy működőképes az ötlet.

Máris egy egész armadára érkezett rendelés, csak győzzük flakonnal... :-)













21 megjegyzés:

  1. Örvendek, hogy jobban érzed magad!Remek ötleted született, köszönjük! Vizám vasárnapot!

    VálaszTörlés
  2. Jajj ez nagyon-nagyon jó ötlet,fiús anyukáknak szinte kötelezőőő!!!És legalább Bob mesternek is lenne végre egy saját vízi járműve,nálunk csak úgy simán szeli a habokat:)))Amúgy szerintem ennél nem is kell szebb,ez így csudajó ahogy van,a gyerekeknek meg úgyis csak az a lényeg hogy Te készítetted!

    Örülök hogy kicsit jobban vagy de azért még PIHENJ!!!:)

    VálaszTörlés
  3. Tegnap amolyan "levendulalányos" napot tartottam: lánykáink a mamánál, szabad a pálya!
    Megsütöttem a dupla mandarinos tortádat: én megspékeltem narancsos -mascarpones krémmel, kíváncsi vagyok a család véleményére, délután köszöntjük az anyukámat!:)
    Aztán ha már meleg a sütő, összekavartam az "abbahagyhatatlan" kekszed hozzávalóit is; még melegében elfogytak! :)
    És végül: mivel a tortához kellett vennem barna cukrot, olívaolaj és levendula volt itthon, gyors csináltam bőrradírt is!

    Ezer hála a tippekért!
    ... és köszönöm, hogy vagy nekünk!

    VálaszTörlés
  4. ...ja és ez a kishajó is remek! Talán az én bambínáim is eljátszadoznának vele! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik, vittem:) Nimròd imádni fogja:)
    Köszönöm a jòkívànsàgokat, igyekszem pihenni. Nekem ez a legnehezebb, ezek az àgyhoz kötött helyzetek mindig erre tanítanak leginkàbb:)

    VálaszTörlés
  6. Jut eszembe, Èvi van ötleted arra h egy olcsòbb, laminâlt lappal borított Ikeas könyvespolcot mivel lehet àtfesteni?

    VálaszTörlés
  7. Tutijó :-DDD És takarítható, vagy szívfájdalom nélkül újra cserélhető - nem úgy mint a fürdőjátékok nagy része... Köszi az ötletet, megnézem hogy állnak a flakonjaink :-).

    VálaszTörlés
  8. Emerencia, igen, tényleg jobb egy kicsit, úgyhogy nagyon köszönöm, és neked is gyönyörű vasárnapot!

    Hajnoc, Bob mester egészen biztosan értékelni fogja, hogy nem kell úsznia a kádban, sőt, ha van Wendytek, őt is magával viheti egy tengerparti piknikre :-) Igen, ma még nem prögöm magam agyon, csak legfeljebb egy icipici barkácsolás... :-) :-)

    Hvivko, Isten éltesse anyukádat, és feltétlenül számolj be, hogy ízlett a torta, nagyon remélem, hogy sikere lesz! Köszönöm... igyekszem még sokáig írogatni a mindenféléimet :-) Szerintem biztos, hogy a lánykáidnak is tetszene a hajó, nálunk felváltva volt kalózhajó meg királynői komp :-)

    Vivi, igen, nagyon meg tudlak érteni. Amikor az embernek amúgy sincs soha semmire elég ideje, és ezer terve meg dolga lenne, ez a legnehezebb, a pihenés. Szerintem már úgy elszoktunk tőle, hogy nem tudunk igazán mit kezdeni vele... legalábbis én így érzem, ha kötelező pihennem, az szinte kínszenvedés, és addig mesterkedem, amíg valami ragasztanivaló oda nem varázsolódik az ágy mellé :-)
    A könyvespolchoz: biztos,hogy akril alapú festékkel (vagy direkt ilyen célra készített festékekkel) át lehet festeni, barkácsáruházakban biztosan tudnak erre tippeket adni. De biztos, hogy lehetséges, ebben a cikkben pl. egy tök sima Billy könyvespolcot varázsoltak át gyönyörű country stílusú tálalóvá... bár németül van, de mintha ők valami színes lakkot használtak volna ehhez, szerintem érdemes megnézni:
    http://wohnidee.wunderweib.de/bildergalerie/1548074/Ein-Billy-Regal-in-neuem-Gewand.html

    Kála, ez így van! Én is utálom, amikor ronda vízkövessé válnak a fürdőjátékok, a belsejükből még ecettel sem lehet kiszedni... hát ennél a hajónál ez nem gond, pár perc alatt cserélhető az egész :-)

    VálaszTörlés
  9. Mivel most írok először ide, először is gratulálok a bloghoz, nagyon jó ötletek vannak, ez a hajó pedig egyszerűen zseniális. Én elég kétbalkezes vagyok, így nálunk nincs itthon dekorgumi meg semmi ilyesmi, de azt hiszem itt az ideje beszerezni, mert a kislányom biztos imádna egy ilyet a kádban.

    VálaszTörlés
  10. Szia! Nagyon örülök, hogy írtál, köszönöm szépen... jó is, hogy megemlítetted a dekorgumi hiányát, mert a bejegyzésbe is be akartam írni (csak aztán kiment a fejemből), hogy ha nincs otthon dekorgumi - és teljesen érthető, ha nincs -, szerintem el lehet készíteni például egy hajlékonyabb műanyag dosszié hátlapjából, vastagabb fóliából, mosóporos zacskóből vagyis bármiből, ami vízálló és aránylag erős is (nem gyűrődik). Valami ehhez hasonló alapanyag biztosan lapul nálatok is, és akkor még éppen elkészülhet fürdésig :-)

    VálaszTörlés
  11. Igen, jòl érzed, hasonlò a szitu. Csakhogy èn fekve nem tudok àm bonbonozni;)
    Köszönöm megnèzem, a német nem gond. Èn fekete bútort szeretnêk fehèrre vagy legalàbb vilâgosra festeni. Szted az is müködhet? Az akrilfestèket pl utàna lehet tisztítani?

    VálaszTörlés
  12. Nagyon bejött a torta a mascarponés krémmel!
    A kekszet is újra meg kell sütnöm, de most arra azt találtam ki, hogy rúdba formázom, s 1 cm-es körökre vágva sütöm ki! Gyorsabbnak tűnik, mint golyókat formázni, nem? Mit gondolsz?

    VálaszTörlés
  13. Vivi, biztosan lehet, csak két vagy három rétegben át kell festeni, és előtte meg kell csiszolni a felületet, hogy jobban tapadjon a festék. Igen, az akril nagyon jól tisztítható, én is jó pár tárgyat kentem már át vele. De mindenképpen meg kell kérdezni egy szakembert, mert valami jó strapabíró festék kell, nehogy elkezdjen lepattogzani idővel...

    Hvivko, nagyon örülök, legközelebb én is így fogom készíteni a tortát :-) Persze, nyugodtan csináld így a kekszeket, ha rohanok, én is mindent rudakra formázok és szeletelek, mert így legalább negyedórát lehet nyerni, és azalatt például simán összedobhatok egy ilyen hajót :-)

    VálaszTörlés
  14. Oh, én csináltam ilyesmit a nyáron és nálunk is nagy sláger volt. Annyi különbséggel, hogy én nem szúrtam bele a fát, hanem egy parafadugóba, amit rágumiztam a hajótestre.Íme: http://www.mezeiorsi.blogspot.com/2011/09/az-ujrahasznositott-hajo-ami-nem.html
    Azt hiszem én is bevetem a fürdéskor :)

    VálaszTörlés
  15. Aha, így is nagyon jó! Ha a pataknál sikere volt, biztosan a kádban is az lesz... Édesek a gyerekek :-)

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm az ötletet! Perceken belül üres a flakon, akartam vele vmit kezdeni, de már tudom, hogy ilyenünk márpedig nekünk is lesz!

    VálaszTörlés
  17. Szia, nagyon köszönjük az ötletet, ma reggel el is készítettük. Egy gondom van, nekem az alkoholos filccel rajzolt ablak lejön, ha hozzáérek. Vajon miért? A műanyag flakon anyaga az oka? Ugyanilyen baba habfürdős flakont használok, és kétfajta alkoholos filccel is próbálkoztam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sajnos akkor biztosan nem alkoholosak a filcek :-( Az van rá írva, hogy "Permanent marker"? Az alkoholos filcek nem tudnak elkenődni, ha tiszta és zsírmentes felületre rajzolsz vele. Vannak hasonló kinézetű filcek, de ha ez a kifejezés rajta van, akkor jónak kell lennie...

      Törlés
    2. szia, köszi a választ. Már háromszor vízreszállt a hajó, nem jött le róla így a szín. Annyi történt, hogy előtte a szőnyegen is játszott vele a lurkó vagy két órát, és akkor láttam rajta, hogy kopik. Nem kenődik, inkább kopásnak mondanám. Permanent markert használtam, waterproof. Lehet, hogy zsíros/habfürdős volt a flakon. Sebaj, majd a köv. jobb lesz!Köszi még egyszer, és szuper az oldal, órákat töltök rajta! Gratulálok hozzá!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...