2011. szeptember 30., péntek

Forró csoki


Tulajdonképpen a forró csoki receptjén nincs igazán mit közzétenni, mert

1. mindenkinek megvan a saját, szeretett és bevált forró csokija
2. forró csokit még az is tud csinálni, aki amúgy még a rántottával sincs gördülékeny viszonyban
3. a Csokoládé című film óta a neten kb. ötmillió forró csokis recept jelent meg
4. de ha mégis közzéteszem, biztos lesz, aki a szívéhez kap, hogy mit keres benne a pudingpor, te Levendulalány??

Na de mégis leírom, mert

1. a Mi Szeretett Forró Csokink ez
2. talán mégsem olyan egyszerű olyan IGAZI forró csokit készíteni, ami finom, aromás, tartalmas és szívet melengető
3. a Csokoládé című filmről úgysem a forró csoki maradt meg a nézőknek, hanem Juliette Binoche, amint kevergeti a csokoládémasszát és gyönyörű, valamint Johnny Depp, aki vevő a csokoládéra és Vianne szépségére, plusz igen férfias
4. a pudingporból pedig csak egy soványka evőkanál kell bele, ígérem, de mivel én kizárólag azt a forró csokit szeretem, ami sűrű és egészen távolról sem emlékeztet a híg kakaóra, hát beleteszem ezt az egy kanálnyi bűnt :-)

A gyerekek rendelték a forró csokit, mert "már olyan régen ittunk utoljára, Mama! Elfelejtetted, hogy szeretjük?". Elmagyaráztam, hogy rekkenő hőségben ritkán kívánjuk a forró csokit, és nem is volt az olyan régen, csak télen... nyilván átérezték a magyarázatom értelmét, mert erre ennyit mondtak értőn: "jó, jó, de akkor mikor lesz kész, Mama?"

Szóval, nekiláttam. :-)


A mi forró csokink


Hozzávalók:

1 l tej
2 evőkanál jó minőségű kakaópor
1 evőkanál étcsokoládés pudingpor (főzős)
3 evőkanál cukor
1 nagyobb fahéjrúd
őrölt szegfűszeg, ízlés szerint (nálunk kb. fél mokkáskanál)
pár rózsabors
kevés chilipor
25 dkg étcsokoládé

Elkészítés:

A kakaóport, a pudingport és a cukrot egy pici tejjel simára keverjük (habverő használata ajánlott a művelethez). Ha szép homogén, keverve lassan hozzáöntjük a többi tejet. Beletesszük a fűszereket, majd főzni kezdjük. Amikor forráspont környékén jár, beletesszük az összetördelt csokoládét, és tovább főzzük, míg a darabkák el nem olvadnak. Ezután kész is - bögrékbe töltjük, és lassan kikanalazzuk.






Mi mindannyian az asztal köré kucorogtunk a forró csokinkkal, Nat King Cole-t hallgattunk közben, és valahogy olyan édesen vidám lett az esténk, mint a forró csoki a bögrénkben....





 

2011. szeptember 29., csütörtök

Gyurmasütik


A Nagyobbik – mint minden más hasonló korú kislány – rendszeresen megvendégeli a babáit. A babák ilyenkor jólnevelten körbeülik az asztalt, és elfogyasztják az eléjük kihelyezett finomságokat (ők bezzeg nem válogatnak, nem úgy, mint egyesek…). A kis vendéglátó őszinte sajnálatára viszont sosem találunk két egyforma műanyag ételt a játékosdobozban, ezért rendszeresen megesik az a protokollárisan igencsak sajnálatos esemény, hogy az egyik baba egy kis műanyag sajtot kap, a másik egy plüss csirkecombot, a harmadik pedig egy gipszperecet.

Amikor a Praktika magazinban olvastam a süthető gyurmából elkészíthető gyümölcsös sütikről, rögtön éreztem az ujjaimban a bizsergést, és tudtam, ez az, amit elkészítek a babavendégseregnek, nem is annyira az ő kedvükért, inkább a kis házigazdának. Úgyhogy az ötlet nem saját, csak a kivitelezés – de őszintén mondom, a készítés minden egyes percét élveztem, olyan igazán mosolygós munka volt. A Nagyobbik pedig úgy, de úgy örült, hogy végre semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri a babákat, és mindenki ugyanolyan kis gyümölcstortát kap a tányérjába :-)


Csak süthető gyurma és egy kis fém süteményesforma kellett az alkotáshoz, illetve – opcionálisan – egy kis hobbilakk.



Először elővettem a tésztaszínű gyurmát, és lapogattam belőle egy kört, amit rányomogattam a sütiformára.





Óvatosan lehúztam a gyurmát, így lett egy helyes kis kosárkaforma belőle.




A krémszínű (majd miután elkapott a gépszíj, rózsaszín) gyurmából kört készítettem, ez lett a krém a kosárkában.




A színes gyurmákból mindenféle bogyókat és gyümölcsöket készítettem, ezzel töltöttem meg a formákat.




Aztán készítettem belőlük többet is, mert tetszettek :-)

Végül 100 fokos, előmelegített sütőben félórát sütöttem őket, hogy ellenállóan kemények legyenek.




Végül - de ez már igazán opcionális és simán elhagyható dolog - a kihűlt gyurmasütiket átkentem egy kis lakkal, hogy úgy tűnjenek, mintha lenne rajtuk tortazselé.





És tényleg nagyon szórakoztató volt az egész, meg kellett állapítanom, szeretek gyurmázni :-)


2011. szeptember 28., szerda

Mécsestartók pár perc alatt


Lehet, hogy a bejegyzések alapján úgy tűnik, sok-sok időm van a barkácsolásra és más egyebekre - de higgyétek el, nagyon nincs így. Reggel korán elmegyek itthonról, munka után sietek az oviba a kicsikért, otthon próbálok a háztartással is valamiféle tűrhető kompromisszumra jutni, vacsorát összerakni, és persze a gyerekekkel is foglalkozni.
Hát, ez minden, csak nem könnyű, még akkor sem, ha életem társa mindenben 100 %-ig partner, és mindig számíthatok rá. Persze, a nap akkor is 24 óra, amelyből néhány órát egyszerűen muszáj alvással tölteni, szóval nehéz mindenre időt szakítani. De ezzel sokan vagytok így, tudom, nem is mondom, hogy rossz ez, csak meg kell találni az időtakarékos megoldásokat.

Például fontosnak tartom, hogy a Nagyobbikkal ovi után mindig leüljünk, és rajzoljunk-alkossunk-maszatoljunk valamit. Nem csak azért, mert neki jó, hanem mert nekem is az. :-) Megfigyeltem, hogy a stresszesebb napok után a legjobb terápia ahhoz, hogy az ember lelke helyrerázódjon, ha valamit készítek... ez lehet egy süti is, vagy valami barkácsolós dolog - de amikor hegyekben áll például a vasalnivaló, persze nem fogok nekikezdeni egy keresztszemes képnek (pedig ez az egyik álmom...). Ilyenkor jönnek jól az ötperces ötletek, amelyeket tényleg néhány perc alatt meg tudunk valósítani, tokkal-vonóval (ollóval-ragasztóval) - és mindenki örül: a Nagyobbik, mert ma is alkottunk valamit, én is, mert jólesett az a pár perc szöszmötölés, a Kisebbik, mert sok kis fecnire vagdoshatja csendben és feltűnésmentesen az asztal alatt a leeső papírdarabokat, és Ő is, mert addig is csend van. Kit mi motivál, ugye :-)

Tegnap éppen egy ilyen ötperces dolognak kezdtünk neki - és bár tényleg alig telt pár percbe az egész, a végeredmény mindannyiunknak nagyon tetszett.
Ha van alapanyagotok ehhez, valamint egy-két szöszmötölni vágyó gyerkőc a közelben, és persze néhány szabad percetek, készítsétek el Ti is ezeket a mécsestartókat. Este tényleg gyönyörűséges látvány.... és talán még egy kis vasalásra is futja majd az időből. :-)


A mécsestartókhoz nem kell más, csak befőttesüveg-fémtető, átlátszó mintás papír (transzparenspapír), pillanatragasztó, olló.

Én találtam itthon egy helyes, tündéres transzparenspapírt, úgyhogy ezt használtam:






A papírból tetszőleges szélességű, olyan hosszú csíkot vágunk, hogy kényelmesen körbe tudjuk tekerni a fémtető körül. Ennek az oldalára körbe pillanatragasztóval csíkot húzunk, lassan ráhajtjuk körben a papírt, és rövid ideig rányomjuk, míg megköt a ragasztó.





Ééééés ennyi, de tényleg ennyi :-) Ha még egy picit szebbé akarjuk tenni, alulra egy csík szalagot ragaszthatunk körbe - de nekem enélkül is teljesen rendben volt.

Beletettük a mécsest, megvártuk, míg sötét lett, aztán pedig - csak gyönyörködtünk benne.









2011. szeptember 27., kedd

Gyors szalonnás-túrós lepény váratlan vendégeknek


Rendszeresen előfordul, hogy egészen hirtelen és váratlanul beesnek vendégek, akik többnyire szívesen ennének is ezt-azt. Egy hosszú munkanap végén, amikor még én is éppenhogy hazaértem és éppenhogy hazahoztam a kicsiket az oviból, sosincs időm valami jól előkészített vagy dagasztást-kelesztést, esetleg sok munkamenetet igénylő fogásokat készíteni, de mégis szeretek a tragikus hirtelenséggel érkező vendégek elé is valami jót és frisset tenni, ami ráadásul gyorsan meg is van.

Hát ilyenkor szoktam előrántani ezt a számtalanszor bevált receptet. Már nem is emlékszem, honnan van, de egy igencsak maszatos, régi papírcefetre írtam fel annak idején... Az a jó benne, hogy mindenki azt hiszi, kelt tészta és valami hihetetlen sok rákészülést igénylő étel, holott nem. Nagyon-nagyon nem. Egyszerűen csak össze kell dobni a tésztát pár perc alatt, sütőbe tenni, ezt-azt rápakolni, és megsütni.

Sokszorosan kipróbált recept, eddig mindig sikert aratott - a tésztában lévő túrótól puha és ízes lesz a lepény, és az egésznek úgy általában vagy egy kis töki pompos jellege. Ez meg nem hátrány, igaz? :-)


Szalonnás-túrós lepény

Hozzávalók:

A tésztához:

25 dkg túró
40 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 tojás
8 evőkanál tej
8 evőkanál olaj
1 lapos teáskanál só

A tésztára:

kb. 4 dl (egy nagy pohár) tejföl
3 fej lilahagyma
szeletelt szalonna (bacon)
30-40 dkg reszelt sajt

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra melegítjük. A tésztához írt hozzávalókat összekeverjük, tésztát gyúrunk belőle, majd kis adagokat szakítunk, és kb. 2 cm vastag lepénykéket nyomogatunk belőle. Sütőpapírral borított tepsibe tesszük, majd rákenjük a tejfölt, megszórjuk a vékony csíkokra vágott szalonnával, lilahagyma-szeleteket rakunk rá, és sok sajtot reszelünk a tetejére.

Fél órán át sütjük.





2011. szeptember 26., hétfő

Szókártyák kicsiknek


Annak idején, amikor a Nagyobbik még picike lány volt, falta a könyveket. Néha szó szerint is, de azért persze többnyire átvitt értelemben. Órákig elüldögélt a könyvei fölött, mutatta ujjaival a képeket, és mondogatta a szavakat, amiket tudott. Az egyik könyvben ezeket a szavakat keresgélte, a másikban azokat. Ahogy egymás után vettük fel és tettük le a sok-sok könyvet, elkezdett körvonalazódni bennem, hogy jó lenne valami olyan játék, ami egyszerre gyűjti össze azokat a szavakat, amiket már ismer, és azokat, amelyeket hamarosan tudni fog, azaz azt az alapvető babaszókincset, amit nap mint nap használunk, amikor vele beszélgetünk.

Persze, nem az volt a cél, hogy erőnek erejével is megtanítsuk a szavakra, inkább csak hogy egy helyen legyen minden, ami hozzá közel álló fogalom.
Úgyhogy sok-sok kartonlapocskát vágtam, és napokon keresztül rajzoltam rájuk azokat a képeket, amelyek az ő kis babaéletében fontosak és ismerősek voltak. Nagyon sokat készítettem, és ő végig ott asszisztált az egész folyamathoz - már akkor látszódott, hogy nagyon tetszik neki a dolog.

Aztán, amikor egyben volt a sok-sok kép, elkezdtünk vele játszani. Először csak úgy, hogy ő vett fel egyet-egyet, és vagy rám nézett, hogy mondjam, mi is az, vagy mondta ő, ha ismerős dolog volt.
Hihetetlenül gyorsan jegyezte meg a szavakat. És ahogy nagyobb lett, elkezdtünk máshogy játszani a szókártyákkal. Külön gyűjtöttük az állatokat, az ételeket, a játékokat... aztán színek szerint csoportosítottunk. Végül - ez már nemrég volt - a kezdőbetűk alapján (ezeket is felírtam annak idején a kártyákra) gyűjtöttük külön a szavakat.
Közben megszületett a Kisebbik, és nemsokára már ő tologatta ide-oda a kártyákat. Ő lassan kezdett csak beszélni, így a játék abban is segítségünkre volt, hogy biztosabban kezdje kimondani a szavakat.
Ha van egy kis időtök, érdemes elkészíteni ezt a kicsiknek, biztos, hogy szeretni fogják. :-)













2011. szeptember 25., vasárnap

Konzervdobozok megint




Amit más nőknek a cipő és a ruha jelent, az nekem a mintás papír. Mármint persze nem ezt veszem magamra, hanem amíg az előző földi javak szinte teljesen hidegen hagynak, egy különleges mintájú, izgalmas külsejű, érdekes tapintású színes papír egyszerűen teljesen elvarázsol; és míg nagyjából egy kezemen meg tudom számolni a cipőimet, a csodás-szépséges imádott papírjaim és mindenféle kreatív holmijaim több polcot megtöltenek. Én vagyok a kézműves papírok Carrie Bradshaw-ja, és ezzel még nem is mondtam sokat.

Megvannak persze a magam lelőhelyei a neten, és nemrég találtam egy webáruházat, ahol tömbökben lehet venni a csodás mintás papírokat. Persze teljesen elgyengültem, így most otthon újabb adag gyönyörűséges alapanyagom lett mindenféle színes papíros dolgok készítéséhez. És mivel összegyűlt pár darab konzervdoboz, most ezeket vontam be az imádott papírjaimmal – szerintem olyaaan szééépek lettek... és végre külön, típusonként fogom tudni tárolni ezekben a Nagyobbik gigantikus írószerkészletét, azaz a ceruzáit, filctollait, zselés tollait, csillámos filceit, zsírkrétáit, ollóit, ragasztóit, lyukasztóit... hmmmm, nem is tudom, kire üthetett ez a gyerek :-)






2011. szeptember 24., szombat

Idézet egy kődarabon


Nagyon hiszek a személyre szóló ajándékokban. Én magam is azt becsülöm a legtöbbre, ha olyasmit kapok, amin látom, hogy szeretettel, odafigyeléssel, idő- és energiaráfordítással készült, ezek a legértékesebb ajándékok. Persze, szép dolgokat lehet venni is, de mégis, jóval többet ad, ha egy kicsit a lelkünket is beletesszük az ajándékba, amíg készítjük.

Nálunk évek óta az a hagyomány, hogy Vele nem veszünk egymásnak ajándékot karácsonyra, hanem készítünk valamit, titokban, egymás elől elbújva. És amióta ez így van, azóta tudom, hogy nincs az a vásárolt ajándék, ami úgy tud örömöt adni, mint egy olyan tárgy, amin az Ő keze nyomát látom.

A kicsiknél persze más a helyzet, de őket is arra próbáljuk tanítani, hogy mindig barkácsoljanak ők is kis meglepetést az ünnepekre, és nekik persze veszünk ajándékot is, de azok mellett is mindig van valami, amit mi készítünk.

Tudom, hogy többnyire nem a szándék hiányzik ott, ahol ez nem természetes, hanem inkább az idő, vagy talán még inkább az ötlet. Szeretném ezért egy nagyon-nagyon egyszerű, gyorsan és könnyen elkészíthető kis ajándéktárgy elkészítését megmutatni, amivel mindenkinek örömöt lehet okozni.


Semmi másra nem lesz szükség ehhez, csak néhány nagyobbacska kőre, fehér alapozó akrilfestékre, ecsetre és egy fekete alkoholos vékonyhegyű filctollra.






A köveket először mossuk le jó alaposan, szárítsuk meg, majd a festékkel kenjük át.




Ha megszáradtak, keressünk néhány szép és találó idézetet, és a fekete filctollal írjuk rá a kövekre. Érdemes nagyjából megtervezni a szavak helyét, és a kő esetleges egyenetlenségei miatt egyszerűbb nagybetűvel írni, de a bátrabbak szép folyóírással is írhatnak.









Ennyi az egész. Csak negyedórába telik elkészíteni, de mégis igazi ajándék lehet belőle. Próbáljátok ki egyszer - biztos, hogy örömöt szereztek vele.






2011. szeptember 23., péntek

Alátét borosdugókból


Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül a borosdugó-gyűjtési mániámmal. De persze kit ne fognának meg ezek a kis parafa hengerek, amelyek mindegyike egyedi a beleivódott vörösborfolttól, az egyszerűbb vagy éppen cirkalmasabb felirattól, a különféle méretektől és drapp-barna színárnyalataitól... lényeg a lényeg, én jó ideje gyűjtöm őket, és hol ezt, hol azt készítek belőle, attól függően, mire száll meg épp az ihlet.

Pár napja a tűzrakóba raktuk össze a felesleges fadarabokat, és ezek között megtaláltam egy szép, vörösesbarnára festett, rövidke lécdarabot, amelyet még a homokozó készítésekor tettünk félre. Sajnáltam a tűz martalékának hagyni ezt a helyes fadarabot, azt éreztem, ha őt és a kedves parafadugóimat közös nevezőre hozom, lehet még belőlük valami.
Lett is - edényalátét a forró tepsik, tálak és lábosok alá, és rögtön megszerettem, ahogy készen lett. Ez sem volt egy kimondottan fárasztó vagy hatalmas munka, úgyhogy már gondolkozom egy parafadugókból készült laptop-alátéten is.... :-)


Ehhez a mostani barkácsoláshoz csak a dugókupac, a fadarab, egy éles kés, egy vágódeszka és egy ragasztópisztoly kellett.








A dugókat egy éles késsel (szigorúan a vágódeszkán) hosszában félbevágtam.





Ezután a ragasztópisztoly segítségével elkezdtem felragasztani a felezett dugókat a lécre.





Ezzel gyorsan készen is lett az alátét: az én véleményem az, hogy nagyon látványos darab, plusz mosolyogtatós lesz látni, amikor a vendégek majd böngészik a dugók feliratait. Szerintem még igazán nem késő, hogy Ti is elkezdjetek dugókat gyűjteni :-)









2011. szeptember 22., csütörtök

Hangolódás



... az őszre. Már írtam, hogy várom - és most már nem csak én képzelem, hogy benne van a levegőben, tényleg itt az ősz, noha kaptunk még jó pár meleg, fényes napot. A lelkem mégis készülődik már, és tegnap, amikor megláttam az első színes levelet leperegni egy fáról, valahogy megnyugodtam. Igen, itt van az ősz, és én sarkig tártam neki az ajtót, hadd jöjjön be...

Tegnap levágtam az utolsó csokor levendulát is, ez egy kicsit mindig összeszorítja a szívemet. De persze nincs miért szomorkodni, hiszen csak a nyár múlt el - és azt hiszem, idén is szép ősz vár ránk.
Van még egy jele annak, hogy jön a hűvös, és ez egy csalhatatlan jel: elkezdek agyagfigurákat formázgatni és fahéjas-diós sütit sütni. Az agyagfigurák nem szándékosan ilyenkor készülnek, egyszerűen csak valahogy mindig ilyenkor támad kedvem hozzájuk... mi lehet rá a magyarázat? Ki tudja. De a fahéjas-diós süti már nem ennyire rejtélyes - ennek az illata az ősz esszenciája. Legalábbis nekem. Tulajdonképpen a recept nem is számít, a lényeg, hogy szerepeljen benne dió és fahéj, mert ezek jelentik a kulcsot ahhoz, hogy a házat belengje a semmivel össze nem téveszthető őszváró illat.

Ilyenkor a kicsik is előkerülnek rögtön, orrocskájukat magasra tartva szimatolnak, mint a nyuszik - aztán mindenféle felszólítás nélkül futnak a szekrényhez, tányért, villát, szalvétát vesznek elő, hogy aztán az asztalhoz kuporodva várjanak, amíg egy-egy kocka nem kerül eléjük. És aztán egy újabb... majd még egy.
Tulajdonképpen le sem kell írnom ezt a receptet, mert ez a múltkori szőlős süti egy az egyben - annyit változtattam csak rajta, hogy szőlő és mandula helyett került bele egy kávéskanál fahéj és 10 dkg dió, a tetejére pedig csokimáz. A süti mégis teljesen más lett, mint a szőlős verzió - de annyiban mégis hasonló, hogy hihetetlenül finom ez is.
Kellemes őszvárást kívánok mindenkinek!












2011. szeptember 21., szerda

Bábszínház


Múltkor eltettem egy cipősdobozt, mert gondoltam, majd ebből is készítünk valamit. Szép nagy cipősdoboz volt. Az első ötletem egy babaház volt, de miután lefestettem, meggondoltam magam, és így mini bábszínház lett belőle. A Nagyobbik boldogan támogatta a kivitelezést, és amíg én összeraktam az "épületet", ő közönséget szervezett a játékdobozából, díszleteket és bábokat gyártott, valamint elvállalta a dramaturg szerepét is. (Egészen pontosan ez úgy zajlott, hogy közölte, a Jancsi és Juliskát fogjuk előadni. Erre én mondtam neki, de hát az egy horror... mire ő: "Majd úgy fogom mesélni, hogy csak egy hangyatojásnyit lesz ijesztő." Megnyugodtam.) 


Ilyen volt a cipősdoboz kiindulási állapotban:





A doboz tetejét zöldre festettem, ez lett a nézőtér; a doboz belsejét fehérre, az oldalait pedig lilára, és összeragasztottam a két részt.





Kivágtam a játékteret sniccerrel:





Egy kisebb dobozkát, amely egy oldalról nyitott volt, a kivágott ablak mögé ragasztottam - ez lett a díszlettartó.





Hurkapálcára felfűztem egy anyagdarabot, és az így keletkezett "karnist" az oldalra kifúrt lyukakba szúrtam. A nézőtérre leültettük a közönséget - ők pedig türelmesen vártak, amíg elkészültek a szereplők és a díszletek. :-)





A Jancsi és Juliska volt tehát a sikerdarab, amit műsorra kívántunk tűzni, ehhez készültek a szereplők (tervezés és kivitelezés a kislányom érdeme :-) ): gonosz mostoha, Jancsi és Juliska, boszorkány, apuka.





Ezután megszülettek a díszletek is (ő alkototta meg ezeket is): Jancsiék háza, mézeskalács ház, erdő, kemence.





Végre megkezdődhetett az előadás: a meglehetősen vegyes összetételű nézőközönség (egy királynő, Mazsola, pár Playmobil-gyerek, Tüskéshátú és egy pingvin, valamint persze a Kisebbik) izgatottan figyelte Jancsi és Juliska izgalmas kalandjait. (A képen éppen a gonosz mostohaanya nézi gonoszkodva a gyerekeket.)





Amikor véget ért a darab, mindenki tapsolt, leghangosabban persze én :-) A szereplők pedig mind meghajoltak, és közölték a nézőkkel, hogy holnap ugyanitt és ugyanekkor a Hamupipőke lesz műsoron.




És úgy érzem, itt jött el az ideje annak, hogy idézzem a szövegkönyvet:

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy igazán kedves apuka, akinek volt két kisgyereke, Jancsi és Juliska, és volt nekik egy gonosz mostohaanyjuk is. Ez a gonosz anya elüldözte a gyerekeket az erdőbe, szegénykéket. Mentek, mendegéltek, közben ragályosan féltek. Igen, ragályosan, Mama, mit nem értesz ezen? Hogy mit jelent? Hát azt, hogy előbb az egyik félt, aztán már a másik is. Na folytatom, jóóó? Egyszer csak találtak egy mézeskalács házat, erről kiderült, hogy egy banyaboszorkányé, de mire kiderült, a gyerekek már bent voltak, és hát akkor már késő volt az izgulás. A banyaboszorkány bedobta a gyerekeket a forró medencébe, de Juliska toppantott, és azt kiáltotta: Agyon koldulsz, te banya! És kiugrottak, hazáig szaladtak, otthon meg kiderült, hogy a gonosz mostohaanya eltűnt valahova, talán meghalt, de ez nem biztos, mindegy, otthon már nem volt. És akkor mindenki nagyon örült, leginkább a kedves apukájuk, vége!"

Meg kell hogy mondjam, az előadás minden pillanatát élveztem :-) De a legnagyobb sikere mégis a Kisebbiknek volt, aki szintén csüngött a történéseken, és végül lelkesen, de kissé összekeverve az irodalmi vonatkozásokat, hangosan követelte, hogy "mégegyszermégegyszer a Laci és Iluskát!"
Szóval azt hiszem, a bábszínház még elő fog kerülni máskor is. :-)


 

2011. szeptember 20., kedd

Sellők


A Nagyobbik mostanában sokat foglalkozik a sellőkkel. Sellős mesét olvasunk, hableányos mesét mesélünk, és a rajzain is szép számban jelennek meg ezek a különös tengeri lények. Sellős játékhoz viszont nem olyan egyszerű hozzájutni (a Disney-féle műanyag hableányok nem azok, amelyekre én gondolnék, ha kimondom ezt a szót…), így arra gondoltam, készítek neki néhány sellőt. A tejesdoboz-kastélyunk még mindig favorit a játékok között, így gyorsan kineveztük tengermélyi palotának, és máris megvolt a sellőlakás. Innentől már csak azon kellett eltöprengenem, hogyan fogjuk a sellőket felrögzíteni a kastélyra, a falakra, a tornyokra és bárhova,ahova csak egy sellő fel tud úszni – és innen adódott az ötlet, hogy legyenek a hableányok ruhacsipeszből. :-)

Csak néhány fa ruhacsipeszre, színes papírra, pillanatragasztóra, fehér kartonra, alkoholos filcre, egy kevés spárgára, néhány színes zseníliaszálra volt szükség, illetve találtunk egy kis darab csillogós ezüstpapírt is, ezt is felhasználtuk.


Ilyen, teljesen szimpla ruhacsipeszekből készültek a sellők:







Először is a facsipeszek egyik oldalára színes papírcsíkokat ragasztottunk, majd száradás után levágtuk a felesleget.





Fehér kartonból kivágtuk a fejeket, és felragasztottuk a csipeszek végére (persze, arra a végére, ahol összenyomható a csipesz).





Mintás papírból (de a sima is megteszi, és arra lehet rajzolni pikkelyeket is) kivágtuk a farokuszonyokat, és beragasztottuk a csipesz elejébe. Fontos, hogy a hozzánk közelebb eső csipeszlapra ragasszuk, mert így feltűzéskor elöl lesz az uszony, és látható lesz.





Az alkoholos filccel megrajzoljuk az arcokat. A zseníliadrótokból levágunk egy-egy kisebb darabot, és áthúzzuk őket a csipeszek drótmerevítésében lévő kis lyukon.





Végül spárgából elkészítjük a lányok haját - vágunk néhány egyenlő hosszúságú darabot, középen összekötjük, és pillanatragasztóval a fejekre rögzítjük. Mi még tettünk a hajakba egy kis darab selyemszalagot is, hadd legyenek a sellőink még csinosabbak, és ugyanezért ragasztottunk rájuk csillogó ezüstös papírból bikinit. :-)




El is készültünk a sellőkkel. Azóta hol itt tűnnek fel, hol ott - függönyön, ágyneműn, könyvborítókon, párnákon -, mert a Nagyobbik bármerre jár, mindenhova odatűzöget egyet-egyet. :-)





2011. szeptember 19., hétfő

Üvegvirág


Jó, a cím egy kicsit túlzó... sajnos, nem csaptam fel hirtelen üvegművesnek (pedig nem lenne rossz), de azzal az üvegmatrica-festékkel, amellyel a gyerekszobák ablakára szoktak az anyukák szép színes képeket festegetni, egészen üvegvirág-szerű képződményt lehet létrehozni. 
Mivel bennem már elkezdett motoszkálni a karácsony közeledése, még akkor is, ha egyelőre csak szeptember van, egy mikulásvirágot készítettem - vagy legalábbis valami távolról arra emlékeztető izét. :-)

Ehhez a következőkre volt szükség: piros és krémszínű üvegmatrica-festék, vékony drót, drótvágó, pár darab sötétbarna pici gyöngy és egy lefűzhető genotherm-tasak vagy vékony műanyag dosszié.

Először is kisebb és nagyobb darabokra vágjuk a drótot, majd ezekből kétféle méretű leveleket hajlítunk, a drót végét összetekerve (l. kép).




A leveleket a műanyag dossziéra vagy genothermre fektetjük, szép egyenesre nyomkodjuk, és kitöltjük őket a matricafestékkel, úgy, hogy magát a drótot is bevonja a festék.




24 órát száradni hagyjuk, majd a leveleket leválasztjuk a műanyag felületről, és a drót mentén szépen levágjuk egy ollóval a félrefolyt felesleget.

A gyöngyöket hármasával három drótra fűzzük, a drótok alját összetekerjük.




Először a kisebb méretű leveleket vegyük kézbe. Az első levél drótvégét tekerjük a gyöngyös drótokra, majd szépen egymás után a többi kis levelet is drótozzuk oda, míg kialakul a virágforma.




Ezután a nagyobb piros leveleket is drótozzuk a kialakult szárra, szépen egyenletesen elosztva őket a krémszínű levelek mögött.
Végül a levelek csúcsát egy kicsit csípjük össze, így realisztikusabb lesz a hatás.




És ezzel készen is van. Lehet többet is készíteni belőle - nekem most így tetszett, csak egyetlen darabként. Az enyémek még kicsik ehhez, de nagyobb gyerekeknek ez nagyon jó ajándékkészítési ötlet is lehet - variálhatók a színek és a virágfajták is, ez tényleg nagyon látványos, ugyanakkor kicsit sem bonyolult technika.
Most jólesik nézegetnem... csak közeledik ez a karácsony. :-)




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...