mobilszalagadsense

2011. augusztus 31., szerda

Angry Birds, offline verzió



Gondolom, kevesen vannak, akik nem hallottak még az Angry Birds nevű, mobiltelefonra készült alkalmazásról, amely jelenleg a világ legnépszerűbb mobiljátéka. Én valószínűleg az utolsók között voltam, akik kipróbálták, mert sokáig erősen tartottam magam a "ha mindenkinek tetszik, nekem úgysem fog" előítélethez, pedig tudhattam volna, hogy ha ez a Harry Potter esetében sem működött, most sem fog... és tényleg. Amint Ő szert tett erre a játékra, és onnantól kezdve más sem hallatszott esténként, mint a tittitiritittirititittitiiti zene, meg a repülő madarak "víííííííí"-i, hamarosan azt vettem észre, hogy az első óvatos kattintás után én is lelkesen hajigálom a harcos madárkákat a gonoszan röfögő zöld malacok felé.

A játék kerettörténete nagyjából annyi, hogy a malacok egy óvatlan pillanatban ellopták a mindenféle színű, méretű és képességű madarak tojásait, és különféle ingatag építményekbe vonultak vissza, hogy ott bújjanak el a bosszút esküdött szárnyasok elől. Azok persze egyáltalán nem hagyták ennyiben a dolgot, és egy csúzli (és a kezünk) segítségével kilövik magukat a malacok felé, hogy az építményeket összedöntve visszaszerezzék a tojásaikat. Ennyi az egész, és aki játszott Scorch-ot C64-en, az tudja, hogy nincs új a nap alatt, mégis, az Angry Birds hihetetlenül jól játszható, figyelemlekötő játék, mindenféle káros tartalom nélkül. Egyetlen hátránya, hogy rendkívül addiktív, úgyhogy csak saját felelősségre próbálható ki. :-)

Szerencsére nálunk végül aránylag gyorsan lecsengett a mérges madarak által kiváltott láz, de azért a játékot továbbra is egy nagyon jól eltalált kis alkalmazásnak gondoljuk. Az Angry Birds-termékek közben persze elárasztották a világot, az én munkahelyemen is van pl. egy hatalmas piros, zord tekintetű plüssmadár. Ilyeneket azért talán nem vennék, de amikor az egyik oldalon kinyomtatható és vágással-ragasztással elkészíthető Angry Birds-figurákra bukkantam, rögtön nekiláttam az elkészítésnek.
Nagyon helyesek lettek, és tényleg nagyon egyszerűen előállíthatók - ha nálatok is van a családban Angry Birds-rajongó, ő biztosan nagyon fog örülni ezeknek a kartonfiguráknak. :-)


Első lépésként letöltöttem a papírfigurák pdf-jét innen (a "free downloads" linkre kell kattintani).

Kinyomtattam a figurákat:





Majd ezeket sima papírragasztó stifttel felragasztottam kartonlapokra. Száradás után kivágtam a figurákat és összeragasztottam a hajtások mentén.




Végül csak a feeling kedvéért fogtam néhány építőkockát, és összetettem belőlük egy jelenetet. :-)





2011. augusztus 30., kedd

Tengeri falatok


Annak ellenére, hogy a mediterrán ételeket nagyon szeretem, a tenger gyümölcseiért nem rajongok különösebben. Halakat persze szívesen eszem, rákot már csökkenő lelkesedéssel, a kagylót ha csak lehet, kihagyom, a polipot meg inkább állatkertben tanulmányozom. Mivel azonban Ő nagyon szereti az ilyesmit, néha azért erőt veszek magamon. Pár napja az egyik áruház mélyhűtőpultjában különösen szép csomag tenger gyümölcseit találtam, úgyhogy megvettem, és otthon nekiláttam, hogy valami gyorsat és finomat készítsek belőle.
Végül nem csak Ő, hanem az egyik barátja is tesztelte a fogást - és azt kell mondanom, egy bébipolipkarnyi kritikai észrevétel sem hangzott el. :-)


Tenger gyümölcsei-szendvics


Hozzávalók:

7 dkg vaj
egy zacskó tenger gyümölcsei
egy csokor petrezselyem
só, bors
2-3 gerezd fokhagyma
kenyérszeletek
paradicsom
egy-két csomag mozzarella


Elkészítés:

A tenger gyümölcseit forrásban lévő, enyhén sós vízbe tesszük, és kb. 7 percig főzzük., majd leszűrjük.
A vajat serpenyőbe tesszük, és megvárjuk, míg felolvad. A forró vajba dobjuk az apróra vágott fokhagymát, és beletesszük a tenger gyümölcseit is. Pár percig kavargatva sütjük, majd félrehúzzuk, picit megsózzuk, friss borsot tekerünk rá, és belekeverjük az összevágott friss petrezselymet.
A kenyérszeleteket megpirítjuk, és mindegyikre két-két szelet mozzarellát teszünk. A tenger gyümölcseit rákanalazzuk, és végül egy-egy szelet friss, édes paradicsommal beborítjuk.

Nagyon finom, és még az is hajlandó volt megenni, aki a tenger gyümölcseivel leginkább akváriumban szeret találkozni - azaz én... Vendégségekre nagyon jó előétel lehet, de egyszerűen férjdédelgetésnek is kiváló. :-)






2011. augusztus 29., hétfő

Üveg, újrahasznosítva


A szép formájú üvegek mindig megragadnak. Vagy inkább én őket, és aztán zsupsz, be a garázsba, a többi szép formájú üveg közé, hogy aztán ott porosodjanak szegények időtlen időkig. Az évenként négyszeri garázsrámoláskor persze újra és újra rájuk csodálkozom, hogy  jaj, de szép üvegeim vannak - aztán porosodnak tovább.
Na de most tényleg felébredt a lelkiismeretem, és az egyik kedvenc üvegemet behoztam, hogy kapjon egy új lehetőséget. Tetszik a végeredmény, úgyhogy az is lehet, hogy lassan felszámolom a garázsbeli készletet.
Igaz, ehhez úgy két-három havi szabadidőre lenne szükségem... :-)


Arra gondoltam, ebből az üvegből  legjobb lenne valami levendulás dolgot készíteni - de csak mert sosem készítek semmi levendulásat. :-)





Úgyhogy fehér akrilfestékkel két rétegben lefestettem, majd száradás után zölddel szárakat és leveleket húztam rá:




Majd pedig másnap reggel ráfestettem a lila virágokat, egy fültiszító pálcika segítségével.





És ezzel készen is lett. Egy porosodó üveggel kevesebb - és legalább van miben levendulás fürdőolajat tartanom. Ha van egy kis időd, te is szánd meg a kidobásra szánt üvegeket - hátha születhet még belőlük valami szép... vagy legalább valami levendulás. :-) 

2011. augusztus 28., vasárnap

A hely, ahol élünk


A lakópark, ahol a házunk áll, csak néhány éve létezik. Azelőtt a természeté volt minden, nyolc évvel ezelőtt itt csak a madarak hangja hallatszott. Mi magunk öt éve élünk itt; amikor ideköltöztünk, a frissen ültetett fák még csak aprócskák voltak, köves-buckás út vezetett ide, és a lakók szinte semmit sem tudtak egymásról. Azóta persze már megnőttek a fák, lett rendes utunk is, és megismertük a közelünkben élőket. Szerencsések vagyunk, a szomszédaink végtelenül rendes és kedves emberek, békében élünk egymás mellett, ha valaki bulit rendez, idejében szól az összes körülötte lakónak, és a rendőrségnek sincs erre szinte semmi dolga.

Szeretünk itt lakni. Az egyetlen, ami hiányzik innen, az a közösségi tér, ahol a lakók néha összetalálkozhatnának. Így csak jövünk-megyünk, kiintünk egymásnak az autóból, de nincs hely, ahol mi, ennek az új vidéknek a lakói, beszélgethetnénk, vagy ahol a gyerekeink együtt játszhatnának.

Nemrég néhányan arra jutottak, ezen változtatni kell. És egy maroknyi kis csapat - köztük Ő is - elkezdte szervezni annak a lehetőségét, hogy összegyűlhessünk és kialakíthassuk azt a helyet, ami a közösségi élet helyszíne lehetne.
Kiderült, hogy van itt egy terület, ami az önkormányzaté, és amit ők oda is adnának erre a célra. Lázas tervezgetés kezdődött, hogy mi és hogyan lehetne itt, játszótér? Szabadidőpark? Közösségi hely? Egyértelmű volt, hogy bármit is szeretnénk, azt a lakóknak saját zsebből kell megteremteni. Így hát Ő és a többiek elkezdtek dolgozni azon, hogy legyen egy olyan nap, ahol összegyűlünk, jól érezzük magunkat, és talán valami kis pénz is összejön, amiből legalább el lehet indulni.
Sok-sok estén át szervezték ezt a napot, ami tegnap érkezett el, és úgy sikerült, ahogy azt senki nem gondolta volna. Torokszorító volt látni azt a rengeteg embert, aki eljött, nem csak a lakóparkból, hanem a faluból és máshonnan is, pedig csak a Facebookon tudták hirdetni a rendezvényt. Lett színpad, ahol egymást váltották a fellépők, volt rengeteg aktivitás a gyerekeknek, kézművesek, ugrálóvárak, kirakodóvásár, rengeteg érdekes program, délelőttől késő estig. Az egész valahogy hihetetlen volt, hogy a semmiből mit tudtak összehozni, pusztán csak lelkesedésből, kapcsolatok aktivizálásával, változtatni-jobbítani akarásból.
Talán harmincnál sem voltak többen, akik ezt a napot megteremtették - mégis sikerült nekik.
De számomra a legfontosabb azt volt, hogy az az ember, aki tegnap a legtöbbet tette az egészért, hiszen műsorvezetőként szinte fent töltötte az egész napját a színpadon, emellett problémákat oldott meg és konfliktusokat kezelt fáradhatatlanul - az Ő volt. Elmondhatatlanul büszke voltam rá. És amikor felrepültek az utolsó kívánságlámpások, elhamvadt a hatalmas tábortűz is, a tömeg hazaindult, arra gondoltam, hálás vagyok az életemért, mert a nehézségekkel és próbatételekkel, gondokkal és megoldásra váró kérdésekkel együtt, tökéletlenül is - tökéletes.


2011. augusztus 27., szombat



Nagyon meleg van. Nem tudom, ti hogy viselitek, de nekem mostanában gyakran eszembe jut, hogy milyen jó lesz, amikor majd leesik az első hó, és szikrázóan hideg lesz. És felvesszük a vastag, színes, kötött sálakat, kesztyűket, sapkákat, kabátokat, hogy aztán a kertben töltsük az egész estét az első hóember megépítésével, amelynek mindig ugyanaz a piros fazék a kalapja, ugyanaz az az ócska seprűje van évről évre, de a répaorr, az mindig friss... És persze elővesszük a régi szánkót is, ami még az Övé volt gyerekkorában, és keresztül-kasul szántjuk a vonalakkal a fehéren csillogó havat. És végül mind a négyen a hóba heverünk, hóangyalt készíteni... jó erre ilyenkor gondolni, amikor a hőmérő a negyven fok felé halad.





2011. augusztus 26., péntek

Szőlő, süti, szerelem


Rendszeresen bele tudok feledkezni a gyümölcsök látványába. Minden alkalommal, amikor kettévágok egy narancsot, egy kiwit vagy egy almát, lenyűgöz az a tökéletesen harmonikus kép, amit ilyenkor látok. De ugyanilyen elbűvölten tudok nézni egy görögdinnyeszeletre vagy egy fürt szőlőre is, valahogy megszokhatatlan az a sokféle forma, szín, illat, íz, amit a gyümölcsök tudnak mutatni és adni. A szőlő különösen nagy kedvenc, nem csak enni, hanem nézni is éppen ugyanannyira szeretem, és mindig azt érzem, ha festő lennék, úgy hat-hét éven át csak szőlőfürtöket festenék, és nem unnék rá.

Pár napja úgy adódott, hogy sok-sok szőlő gyűlt fel nálunk, vettünk és kaptunk is. Gondoltam, ne vesszen kárba semmiképp, hát sütök valami szőlős sütit. Körbenéztem a neten, hátha találok valami igazán jó szőlős receptet, de akkor éppen eggyel sem találkoztam, ami olyan lett volna, amilyet én elképzeltem: semmi krém, semmi fakszni, csak a tésztába belesült szőlőszemek. Nos, gondoltam, ha nincs ilyen - akkor is megsütöm. Felidéztem magamban a sokak által jól ismert, egyszerű joghurtos kevert tészta összetevőit, és pár perc alatt össze is dolgoztam a hozzávalókat. A tetejét teleraktam a kövér, mosolygósan zöld szőlőszemekkel, alaposan megszórtam egész mandulával, és megsütöttem.

Döbbenetesen finom lett, első ízlelésre szerelem, az az igazi, mindig újabb darab után nyúlós süti. Aki csak megkóstolta, mindenkinél egyöntetűen ugyanaz volt a reakció: "Még sosem ettem szőlős sütit, de ez valami hihetetlenül jó!" Hiába mentegetőztem, hogy ez alapvetően egy közismert és pofonegyszerű tésztarecept, senki sem hitt nekem, mert a szőlő - a mandulával együtt - igazi gasztronómiai álmot varázsol belőle. 

Úgyhogy ezt a receptet most magamnak is közlöm, nehogy elfelejtsem még egyszer megsütni... mert akkor biztosan szegényebb lenne az én kis világom egy élménnyel. Zárszónak pedig csak annyit, hogy a süti utolsó kockáját kivettem a tepsiből, és egy kis dobozban betettem a hűtőbe. Ő ezt nem látta, viszont észrevette az üres tepsit a mosogatóban, felém fordult, és az a férfi, aki bármit nekem adna, aki úgy hord a tenyerén, ahogyan senki más, és soha semmitől meg nem fosztana, felháborodással vegyes csalódottsággal nézett rám, és csak annyit kérdezett:
"Komolyan... komolyan megetted az utolsó darabot...?"


Szőlős-mandulás süti

Hozzávalók:

2 pohár natúr joghurt (az egyik lehet gyümölcsös is)
3 tojás
3 joghurtospohárnyi liszt
2 joghurtospohárnyi cukor
1 joghurtospohárnyi étolaj
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
egy nagy fürt szőlő

10 dkg mandula


Elkészítés:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a szőlőszemeket félbevágjuk, és kiszedjük belőlük a magokat.
A 2 pohár joghurtot (kb. 2x1,75 dl) összekeverjük a 3 tojással, majd a már üres joghurtospoharakkal kimérjük a többi hozzávalót, és fokozatosan hozzáadjuk a sütőporral és a vaníliás cukorral együtt. Egy tepsit kivajazunk, kilisztezünk, beleöntjük a tésztát, majd a tetejét telerakjuk a kimagozott szőlőszemekkel. Megszórjuk a mandulával, a sütőbe tesszük, és 35-40 percig sütjük.

Mielőtt bárkinek is adnánk, megvárjuk, amíg teljesen kihűl. A hűtőben tároljuk, tálaláskor kockákra vágjuk, és szerényen mosolyogva fogadjuk az elragadtatott szavakat. :-)



Sütés előtt....


... és után.


2011. augusztus 25., csütörtök

Meghívók gyerekzsúrra


Máááár megint egy vécépapír-gurigás dolog. :-)

Gyerekzsúrt tartani óriási vállalkozás, a Nagyobbik kétéves szülinapi bulija után úgy gondoltuk, a következő mulatság az érettségije estéjén lesz majd. Aztán persze meggondoltuk magunkat, és pl. az idei szülinap is elég jól sikerült (eltekintve attól, hogy a buli közepén aktivizálódott bennem egy atomdurva vírus, és a tombola alatt már a szomszédban múlattam az időt a mellékhelyiségben, és annak ellenére, hogy amíg nem lettem rosszul, jóhiszeműen átadtam a vírust a fél társaságnak), de lényeg a lényeg, a gyerekzsúrok komoly vállalkozások, sokáig készülünk rá, és aztán ennél is hosszabb ideig pihenjük ki a megrázkódtatást. :-)
Ez persze sosem tántorít el attól, hogy maximálisan szépre-jóra-érdekesre-izgalmasra próbáljam szervezni a zsúrt, és a részletekre is szeretek sok-sok energiát fordítani. (Igen, igen, valószínűleg én élvezem a legjobban az egész zsúr-dolgot. :-) )

A tervezgetés számomra már a meghívókészítéssel kezdődik - erre mindig nagy hangsúlyt fektetek, mert persze lehetne készen is venni meghívólapokat borítékkal, de sokkal jobb egyedileg készült meghívókat küldeni. (Ez megintcsak a saját véleményem, a Nagyobbiknak általában annyi az elvárása a zsúrokkal kapcsolatban, hogy - idézem - "legyen soook csokitorta".)

Idén papírdoboz-állatkákba rejtettem a meghívókat - ezek zajos sikert arattak. A következő születésnapra ugyan még jó pár hónapot kell várni, de valamiért engem már most elkapott a harci láz, és gondoltam, miért ne készíthetném el a meghívókat előre? Úgyhogy neki is láttam, egy régóta dédelgetett ötletet valósítottam meg, és nekem nagyon tetszett az eredmény - szerencsére a (leendő) ünnepeltnél is csont nélkül átment. :-)


A szokásos előkészülettel kezdtem: összeszedtem a szükséges számú papírgurigát, és akrilfestékkel rózsaszínre, lilára és pasztellsárgára festettem őket. (Mégiscsak kislány az ünnepelt, ugye...)
Száradás után egy fülpiszkáló pálcika és fehér festék segítségével minden második gurigát bepöttyöztem fehérrel.




Ezután a gurigák mindkét végén behajtottam a papírt, hogy kis tasakokat kapjak.




Ezután tetszőleges mintás vagy egyszínű papírra megírjuk a meghívó szövegét (vagy megírhatja persze az ünnepelt is), és egy kis édességgel együtt beletesszük a gurigák belsejébe.




Behajtjuk a gurigák végét, madzaggal körbekötjük, ahogy az ajándékcsomagokat szokták, és anélkül, hogy csomót tennénk, masnit kötünk rájuk.




Majd egy kis papírra ráírjuk a meghívott nevét, és ezt a madzag alá csúsztatjuk.





2011. augusztus 24., szerda

Sósperec


Tegnap fontos napunk volt - 5 hét szünet után a kicsik oviba mentek. A Nagyobbik szokásos fegyelmezettségével és kötelességtudatával vette tudomásul a dolgot, de a Kisebbik nagyon elkeseredett. Úgy sírt, hogy a szívem belefacsarodott, és nagyon-nagyon nehezen tudtam csak otthagyni őt az oviban... végül búcsúzás előtt megkérdeztem még tőlük, mit süssek az első nap végére. Mondtam, bármit lehet kérni, egy ilyen nagy napon nem létezik lehetetlen - és ők sósperecet kértek, a Nagyobbik kicsit felvidulva, a Kisebbik továbbra is sírva.
Délutánra megsütöttem a perecet, addigra a szomorúság sem volt már sehol... a kicsik nagyon-nagyon örültek, és egymás után tüntették el a pereceket. Persze, mindketten a sós mázzal kezdték - de hát létezik egyáltalán ember a világon, aki először nem a lecsurgott sófoltokat rágja le? :-)

Ez egy sokszorosan tesztelt recept, aminek elmondhatatlan sikere van minden alkalommal. Senkit ne riasszon el az egy kiló liszt - így is kész csoda lesz, ha  bármelyik perec megéri a másnapot.
Plusz ne felejtsük el, hogy a házi perecre annyi, de annyi sós mázat csurgatunk, amennyit csak akarunk... hát már csak ezért is érdemes kipróbálni. :-)



Sósperec


Hozzávalók:

1 kg liszt
5 dl tej
5 dkg élesztő
2 evőkanál cukor
1 evőkanál só
1,5 dl étolaj

Sómáz:

9 evőkanál liszt
3 púpozott evőkanál só
és 1 tojás a perecek megkenéséhez.
 Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk (kenyérsütő gépben nem kell, mehet minden egyszerre a tartályba), a liszttel-cukorral-sóval-étolajjal összegyúrjuk. Egy órát kelesztjük, majd kinyújtjuk a tésztát ujjnyi vastagságúra, és kb. egycentis csíkokra vágjuk. Ezekből pereceket formázunk, majd sütőpapírral borított tepsibe tesszük. A perecek tetejét felvert egész tojással megkenjük, és 230 fokra előmelegített sütőbe tesszük.

Ezalatt a 9 evőkanál lisztet és a 3 evőkanál sót annyi vízzel elkeverjük, hogy folyatható massza legyen. Ha a perecek színesedni kezdenek, kivesszük  a tepsit, a perecek tetejére csurgatjuk a sós mázat (ízlés szerinti mennyiségben), és még 3 percre viszatesszük a sütőbe.

A Nagyobbik az első falat után ezt kérdezte: „Ha ezt megettem, ehetek egy másikat és egy harmadikat is?” :-)






2011. augusztus 23., kedd

Egy egészen egyszerű dal


Van egy kedvenc dalom, ami nagyjából nem szól igazán semmiről sem, zeneileg sem áll többől, mint pár hang, de én mégis szeretem. Megnyugtatós, körbesimogatós, kicsit elmosolyodós. Semmi különös, de otthon vagyok benne. Van, amikor nem is kell ennél több.







Sütis kínáló




Martha Stewart összegyűjtött egy csokor ötletet (Isten tartsa meg az ő jó szokásait) kedvenc kihíváskategóriám, a vécépapír-guriga és más gurigák felhasználási lehetőségeiről. Ezekből most leginkább ez a sütis kínálótál tetszett:




  
 

Viszont ez tényleg olyan jó ötlet, hogy azt éreztem, mindenképpen megérdemel egy kis továbbgondolást. :-)


A következőket készítettem elő:

  • 2x4 db papírtányér
  • egy olyan hosszú, keskeny papírguriga, amire alufóliát tekernek a gyártók
  • fehér akrilfesték
  • pillanatragasztó
  • olló
  • zöld és fekete filctoll, fekete alkoholos vékonyhegyű filc
  • egy préselt papírgolyó (de pingponglabda is megfelel a célnak).


Papírtányérból ezt a teljesen egyszerűt kell elképzelni:






Első lépésként még előző este pontosan egymásra ragasztottam négy-négy papírtányért. Így volt ideje rendesen megszáradni, én pedig kaptam ezzel két vastag, erős papíralapot.
Mindkét papírtányérra ráhelyeztem a kartonhengert, és középre berajzoltam az alapjukat.
Ezután egy éles, hegyes kisollóval kifúrtam a tányérokat,és óvatosan kivágtam a berajzolt kört:
 


 
 
 
A kisebbik körről ezután levágtam a szélső, recés szélt. A két tányért ráhúztam a kartonhengerre (ha ügyesen vágtuk ki a lyukakat, kellőképpen szoros lesz az illesztés), és pillanatragasztóval gondosan oda is ragasztottam.






A kartonhengert lefestettem fehérre.
A vékony hegyű alkoholos filccel mintát rajzoltam a tányérokra:






Majd a fekete és sötétzöld filccel kifestettem a mintákat, a kartonhenger végére pedig odaragasztottam egy papírgolyót, és ezzel készen is lett az én verzióm erre a vidám és kreatív ötletre.






Azért teszteltem funkcionálisan is: 100 %-osan működik, simán megbírja a sütiket, helyes és tisztítható. Ha gyerekekkel készítjük, elég csak megcsinálni az alapot, ők pedig pingálhatják kedvükre a tányérokat, akár még felragasztás előtt is.
Az ötletért Martha Stewartnak és Ikatbagnek jár köszönet!







2011. augusztus 22., hétfő

Ricottatorta


Hát igen... egy újabb édesség, és ez is olasz. Félek, így megy ez még egy darabig... Főleg ha az ember lánya úgy képes hazajönni Olaszországból, hogy ruhaneműt semmilyet sem vett, de szakácskönyvet igen... reménytelen, ugye? :-)


Ricottatorta


Hozzávalók:

a tésztához:
8 dkg liszt
3 evőkanál kristálycukor
pici só
12 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 tojássárgája

a töltelékhez:
50 dkg ricotta
1,2 dl tejszín
2 tojás
1 tojássárgája
8 dkg kristálycukor
1 citrom lereszelt héja
1 narancs lereszelt héja


Elkészítés:

A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk, majd egy levehető oldalú tortaforma aljába nyomkodjuk, úgy, hogy legyen egy kis pereme is. Félórát a hűtőben pihentetjük, ezután a sütőt 190 fokra melegítjük.
Amíg bemelegszik, elkészítjük a tölteléket: minden hozzávalót alaposan, simára keverünk, majd a hűtőből kivett formába, a tésztára öntjük.
45 percig sütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni. Ezután vegyük le a forma oldalát, és tálaláskor szeleteljük fel.
Egyszerű, gyors, finom és szép :-)





2011. augusztus 21., vasárnap

Játék a semmiből


Miután megpróbáltam egy kis rendet rakni a cd-k között, és az újabbakat már sehova sem tudtam bepasszírozni, körbenéztem a polcokon, nincs-e véletlenül néhány olyan, amit selejtezhetnék. Egészen meglepő eredmény született: kb. 20 db cd-t találtam, amiről tudtam, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogjuk meghallgatni... Ennek duplán örültem: egyrészt befértek az újak, másrészt keletkezett alapanyag a cd-újrahasznosítási kedvenc projektemhez.
Valahol a neten láttam egyszer egy ötletet, ami arról szólt, milyen jó kis pörgettyűket lehet készíteni a kidobásra ítélt cd-kből, és ez már akkor megragadott. Persze, már nem emlékeztem a részletekre, de pár perc alatt kigondoltam, én hogyan tudnám ezt az ötletet megvalósítani az otthon lévő dolgokból - és ez tényleg nagyon gyorsan meg is volt.
A gyerekek pedig egyszerűen imádták, és versenyt pörgettek egymással - meg persze velem :-)

A kivitelezéshez kellett:
  • 3 cd
  • alapozófesték (opcionális)
  • színes akrilfestékek
  • 3 pingponglabda
  • 3 műanyag kupak (nálunk tejesdoboz-kupakok voltak)
  • pillanatragasztó.

Először is fehér alapozófestékkel lefestettem a cd-ket. Ezt persze nem muszáj, de ezen sokkal jobban megtapad a festék, mint a cd felületén közvetlenül.
Ezután pillanatragasztóval körbefolyattam középen a lyukak széleit, és ebbe ragasztottam a pingponglabdákat.






Miután szépen odaragadtak a pingponglabdák, már könnyebb volt tartani a cd-ket (azaz nem festékeztem össze magam csuklóig :-) ), és kifestettem színes akrilfestékkel a felületüket.






És aztán csak pörgettünk, pörgettünk, pörgettünk, pörgettünk és pörgettünk... jó mulatság lett belőle :-)
 
















2011. augusztus 20., szombat

Tökmagos cipók


Rendszeresen sütök kenyereket, zsemléket, mindenféle péksütiket, de már régóta szeretnék olyan igazán rusztikus kenyérfélét készíteni, ami kivételesen nem pillekönnyű és pihepuha, hanem olyan rendesen harapható, tartalmas, egy karéjtól is jóllakató típus.

A kamrában egy hátsó, sötét zugban tökmagolajra bukkantam, amit már réges-régen el is felejtettem (jó, jó, nem vagyok az az elvágólag pakolós típus), és véletlen egybeesés, hogy éppen pár napja vettem egy zacskó "jó lesz majd valamihez" hántolt tökmagot – de persze véletlenek nincsenek, és én rögtön tudtam, a rusztikus kenyérábrándom közel áll a megvalósuláshoz. Kevertem, dagasztottam, kelesztettem, és hamarosan készen lett egy tepsi kövér, mosolygós, fényes, aranybarna, tökmagdarabkákkal pöttyözött cipó.

És tényleg olyan lett, amilyennek reméltem – semmi légies könnyedség, összenyomhatóság vagy gyors egymásutánban x szelet behabzsolása, de itt éppen ez a legfőbb erény. Ez a cipó tiszteletet követel, lassan kell enni, és minden falatkáját ízlelgetni. Én azonnal szerelembe estem vele, plusz valami rejtélyes oknál fogva enyhe tepertőspogácsa-íze van – és ez még egy további jó pont. :-)



Tökmagos cipók


Hozzávalók:

90 dkg liszt
1 zacskó szárított élesztő
1 teáskanál porcukor
5 dl víz
0,6 dl tökmagolaj
1 evőkanál só
6-7 dkg apróra vágott, pirított tökmag

Elkészítés:

A tökmag kivételével minden hozzávalót egy lépésben összegyúrunk, és jól kidagasztjuk. Tálba tesszük, letakarjuk, a duplájára kelesztjük.
Ha szépen megkelt, a tésztát lisztezett munkafelületre tesszük, széthúzogatjuk laposra, és rászórjuk a pirított tökmagot. Jól belenyomogatjuk, összehajtogajtuk a tésztát, aztán újra széthúzogatjuk, megint összehajtjuk, egészen addig, amíg már nem potyog belőle a tökmag, hanem szépen eloszlott a tésztában.

(Giorgio Locatelli, az olasz szakácsgéniusz egyik legnagyszerűbb tanácsa, hogy kenyérkészítéskor a lapos kenyértésztát sok helyen nyomogassuk meg az ujjaink hegyével, ezután hajtogassuk össze a tésztát, majd újból húzzuk szét laposra, és nyomogassuk meg megint - ha ezt jó párszor megtesszük, a mélyedésekben ott marad a levegő, és a tészta szép lyukacsos lesz, ami kisülés után nagyon látványos és gusztusos, plusz kölcsönöz némi könnyedséget a nehezebb tésztáknak is.)

A tésztát hat egyenlő darabra osztjuk, cipócskákat formálunk belőlük, és sütőpapírral borított tepsire tesszük. A tetejüket kereszt alakban bemetsszük.
Ekkor bemelegítjük a sütőt, 180 fokra. Amíg felmelegszik a sütő, addig tovább kelnek a cipók, szép nagyra - ezután vízzel átkenjük a tetejüket, és megsütjük őket, 30 perc alatt.



2011. augusztus 19., péntek

Mire jó egy padlólap?


Nemrég anyukámmal csodaszép helyen jártunk: egy lakberendezési boltban, ahol pár kerti és lakásba való dolog mellett szert tettünk egy darab padlólapra is.

Ez egészen pontosan úgy történt, hogy ki voltak téve egy halomba gyönyörű, rusztikus, hatszögletes, teljesen natúr tégla vagy cotto vagy nemistudommilyen anyagú (de nagyon szép) padlólapok, és anyukám azt mondta:
- Vegyünk egy ilyet, mert ebből úgyis alkotsz majd valamit.
- De hát mit? - kérdeztem erre én, mert ugye ez mégiscsak egy padlólap, nem pedig mondjuk gyurma vagy vécépapír-guriga, de anyukám csak mosolygott:
- Biztos kitalálsz valamit.

Hittem neki, a boltos fiú pedig odaadta nekem ajándékba a padlólapot. Gondolom, elképzelt hegesztőszemüvegben, vésővel, kalapáccsal meg egy ráspollyal, amint éppen alkotok valamit belőle, és ettől láthatóan jó kedve lett. :-)

Hazahoztam a kőlapot (vagy tégla vagy cotto vagy nemistudommilyen anyagú), egy darabig nézegettem, aztán besurrantam a garázsba, csendben kinyitottam az Ő szerszámosládáját, fogtam egy vastag csillagcsavarhúzót, és nekiláttam, hogy mintákat karcoljak a lapba.
(Már látom, ez lesz az a pont, amit ki kell Neki majd magyaráznom - de nem lett semmi baja a csavarhúzónak, becsületszavamra....)

És hát be kell látnom, anyukámnak, mint annyiszor máskor, ezúttal is igaza lett - tényleg lett valami a padlólapból.:-)


Ilyen volt a padlólap kiinduláskor:

 


Ebbe karcoltam bele a csavarhúzóval a mintákat:




A karcolt mintákat fehér akrilfestékkel kifestettem:




És igazából már így is lehet hagyni, de én még szerettem volna rá valamit, úgyhogy festettem rá néhány kis levelet is.




Ezzel készen is lett - szerintem tényleg érdemes volt nekikezdeni.



2011. augusztus 18., csütörtök

Az apró dolgokról


Az ember fiatalon azt hiszi, hogy a boldogság olyan igazán nagy dolgokból áll. És amikor már nem annyira nagyon fiatal, rájön, hogy a boldogság tulajdonképpen a picike és elbújós dolgokban rejtőzik. Egy-egy mondatban, pillantásban, érintésben, mozdulatban, színben, illatban, egy emlék felidézésében, egy kép láttán, egy ízben, a fűszálak zöldjében, a bárányfelhők finom puhaságában, egy kisgyerek mosolyában, az egymásra nézés mélységében, az esti elalvás előtti egymáshoz bújásban, a büszkeségben, ahogy azt követed a tekinteteddel, akit szeretsz.
De soha nem jön úgy igazán a munkából, az eredményekből, a sikerekből. Az legfeljebb megelégedés, de a boldogság a lelkünk kis manója, aki többnyire kis fehér házikójának zárt ajtója mögött rejtőzik, de egy-egy pillanatban előbújik, és megmutatja kis színes sipkáját, gömbölyű pocakját, zöld nadrágját és piros zoknijait. Ha akar marad, ha nem akar, nem marad... de fülön csípni nem tudod, annál gyorsabb, és sebesen visszafut kis kopott faajtaja mögé, hogy aztán az ablak üvegén kukucskáljon rád nevetős kék szemével.
Nem tudhatod előre, mi hozza elő őt újra, de egyszer megint ott lesz, incselkedő mosolyával, széppé varázsolva a pillanatot, begyógyítva a sebeket és színesre festve a szivárványt.

Az én kis manóm mostanában gyakran meglátogat, és minden alkalommal sokáig marad… és ez jó. Remélem, a tiéd is gyakran bújik elő kis házikójából.






2011. augusztus 17., szerda

Cantuccini


Toscana egyik leghíresebb – ha nem a leghíresebb – süteménye a cantuccini. Minden második kirakatban ott kelletik magukat az aranybarna, mandulás finomságok, mi is úton-útfélén belebotlottunk… persze ezt a legkevésbé sem bántuk, mert nagyon-nagyon finom. Még sosem láttam süteményt, ami ennyire dugig lett volna egész mandulával, ráadásul fantasztikusan ropogós. Már az első találkozásnál az éreztem, nekem van kitalálva. :-)

Utánanéztem a neten, és meglepően egyszerű az elkészítése. Ízbolygónál találtam egy különösen rokonszenves receptet, ami sok más variánssal ellentétben nem spécizi túl a dolgot, viszont pontosan ugyanaz, mint amivel Toscanában találkoztunk.

Így aztán nekiláttam, és amint kisült, be kell vallanom, hoooogy… egészen rosszullétig ettem magam belőle. De szó szerint. :-) Abbahagyhatatlan. És igaz, nem a kötelező vin santóba mártogattam, hanem csak kávéba, sőt, néha semmibe… de ez mit sem csorbított a vonzerején.


Cantuccini


Hozzávalók:

24 dkg liszt
14 dkg cukor
20 dkg mandula
fél teáskanál sütőpor
4 dkg puha vaj
2 tojás
egy citrom reszelt héja
késhegyi fahéj


Elkészítés:

A sütőt 180 fokra melegítem. A hozzávalókat - kivéve a mandulát - összegyúrjuk, majd azt is belekeverjük. Hosszú, lapos hengert formázunk belőle, majd 25 percre a sütőbe tesszük. Ha ez letelt, kivesszük a süteményrudat, és nagyon éles késsel ujjnyi vastag darabokra szeljük. A felszeletelt cantucciniket még 7-8 percre visszatesszük a sütőbe.











2011. augusztus 16., kedd

Papírlepkék


Múltkor kreatív boltban jártam, és ilyenkor mindig hosszú időt szoktam tölteni a scrapbook-papírok előtt. Mert olyan szépek… ezeket a papírokat már csak kézbe venni is jó, szeretem a tapintásukat, az illatukat, és lenyűgöznek a mintáik is. De a scrapbook mint technika nem igazán foglalkoztat, persze a gyönyörű albumok nagyon tetszenek, csak a képeinket nagyon ritkán szoktuk kinyomtatni, már évek óta szinte csak elektronikus formában léteznek, ezért nincs miből albumot készíteni.

Na de a scrapbook-papírok szépsége nem hagyott nyugodni, vettem néhány ívet, és valahogy adódott az ötlet, hogy pillangókat fogok készíteni belőlük, és szinte láttam magam előtt a különleges mintázatú papírlepkéket…

Ezekhez volt szükség az ábránd végrehajtásához:

mintás papírok
száraz faágak
fehér akrilfesték
olló, pillanatragasztó


Először is kikészítettem a papírokat, hogy kiválasszam az egymással harmonizáló színvilágú darabokat.


 



Aztán négyzeteket vágtam belőlük (kb. 8x8 cm-eseket), és ezeket félbehajtva kivágtam egy rakás pillangót. Szerintem ehhez még csak sablon sem kell – csak engedjük el a fantáziánkat, és alkossunk sokféle lepkét. Senki sem fogja ellenőrizni a biológiai lexikonban, mennyire stimmelnek.





Ha a lepkék megvannak, az ágak közül válasszunk ki olyanokat, amelyek megfelelően ágas-bogasak, és szabadítsuk meg őket minden száraz levélkétől.




Majd az ágakat fessük le fehérre. Ez egy elég aprólékos munkának látszik, de abszolút nem kell tökéletesen sikerülnie – úgy még szebb is, ha imitt-amott átlátszik az eredeti barna szín.
Ha megszáradtak az ágak, tegyük őket vázába, és ragasszuk rájuk a lepkéinket.



2011. augusztus 15., hétfő

Kürtőskalács


Biztos vannak kivételek, de én még nem találkoztam senkivel, aki ne szerette volna - nagyon - a kürtőskalácsot. Tulajdonképpen nem is bonyolult süti, egyszerű kalácstésztából van, amit cukorba forgatnak, és úgy sütnek meg. De ez a sütés az, amit otthon nem annyira egyszerű kivitelezni, eszöközök és feltételek hiányában, hiszen a kürtőskalácsot parázs fölött kellene sütni, egy farúdon, amelyet forgatni kell. Mindezt otthon tényleg elég nehéz megvalósítani, bár a leleményességnek nincs határa, így hallottam már a kürtőskalács sütőben történő sütéséről, alufóliával bevont kartonhengeren vagy - ez egészen zseniális - sörösdobozon.

Néhány éve azonban az egyik hipermarketláncban, egy hűségakció keretében lehetett szerezni igazi kürtőskalácssütő rudat, és ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. És mivel a kertünk egyik sarkában van egy kis tűzrakó hely, időről időre nekilátunk a kürtőskalácssütésnek, mert ez egy igazi családi program, tésztakészítéssel, feltekercseléssel, cukorban hempergetéssel, parázs fölötti forgatással, aztán pedig a megsült tészta lebontogatásával, a finom karamellréteg ropogtatásával. A gyerekek imádják, és hát - mi is. :-)


 A kürtőskalács tésztája a következőképpen készül:

Hozzávalók (kb. 4 db kalácshoz):

50 dkg liszt
3 dkg élesztő
2,5 dl langyos tej
6 dkg cukor
6 dkg olvasztott vaj
2 tojás
1 kávéskanál só


Elkészítés:

A hozzávalókból a szokásos módon nem túl puha kalácstésztát gyúrunk (kevés lisztet adjunk hozzá, ha túlságosan lágy), és kelni hagyjuk a duplájára (vagy ezt a munkát a kenyérsütőre bízzuk, mint én is).
A megkelt tésztát kinyújtjuk, és 2-3 centis csíkokra vágjuk. A csíkokat spirál alakban feltekercseljük a sütőfára, majd ha az egészet beborítottuk, párszor végighergergetjük a fát a munkafelületen, hogy a tészta kissé összetapadjon.
Ezután egy lapos tálcára cukrot szórunk, amelybe tehetünk ízlés szerint egy kis fahéjat, diót stb.
A tésztahengereket olvasztott vajjal vagy olajjal átkenjük, és a cukorba hempergetjük.

Az így előkészített tésztatekercseket parázs fölött vagy lassú, halk tűzön a szabadban megsütjük.
A megsült kürtőskalácsokat pár percig hűlni hagyjuk, majd itt-ott megpróbáljuk kicsit megmozgatni - ezután már könnyedén lecsúszik a sütőfáról.



A sütés kezdetén



Sütés közben



Megsülve :-)



De már csak az ő örömükért is megéri sütni.



Mindig dupla adag tésztát készítek, mert érdemes ugyanebből kis kalácsokat is sütni.
Mindegyik nagyon-nagyon finom :-)

 

2011. augusztus 14., vasárnap

Labirintus gyerekeknek


A giddygiddy-n (
www.blog.giddygiddy.com) találtam ezt az ötletet, ami igazán végtelenül kreatív. Alig vártam már, hogy nekikezdhessek, hiszen egyik kedvenc recycle-témámról, a műanyag cd-tok újrahasznosításáról szól, egyszerű és tényleg hihetetlenül ötletes.

A cd-tokon és néhány hétköznapi hozzávalón túl (színes papír, ragasztó, olló, kis kerek gyöngy) csak egy dolog kell hozzá, a Bendaroos nevű viaszolt fonalszerű anyag. Ezt azonban mindenkinek érdemes beszereznie, akinek kisgyereke van, mert ez fantasztikusan kreatív játék: ezek a viaszolt, színes szálak tapadnak, de újra és újra szétbonthatók, és bármilyen felhasználás után egy kis megsodrással vadonatújjá tehetők. Csiga- és harmonikaszerű alakzatok kialakításával állatokat, tárgyakat vagy bármit készíthetünk belőle, fejleszti a kézügyességet és a fantáziát is.


1. lépésként összekészítettem a szükséges dolgokat.







2. Ezután kinyitottam a cd-tokot, és egy aránylag egyszerű labirintust készítettem úgy, hogy a Bendaroos-szálakat rányomogattam a műanyag felületre. Könnyen odatapad, de ha javítanánk rajta, simán leszedhető és áthelyezhető. (Akinek úgy könnyebb, a művelet előtt alkoholos filccel előrajzolhatja a mintát.)






3. A cd-tokok hátoldalára méretre vágott mintás papírt ragasztottam, és egy pici gyöngyöt tettem a labirintusba. (Ki kell próbálni, annyira pici nem lehet, hogy becsukott állapotban "átessen" a falakon, ha pedig nagy, nem fog tudni gurulni. Giddygiddy azt javasolja, süthető gyurmából készítsünk hozzá méretes golyót, de szerintem ha van otthon kis gyöngy, akkor ez egyszerűbb.)
Végül becsukott állapotban leragasztottam celluxszal a tok elején kimaradó borítás nélküli csíkot (a celluxból előbb készítettem egy olyan darabot, hogy egy-egy csíkot a ragasztós felülettel egymásra fordítva összeragasztottam, és ezt a csíkot ragasztottam a tokra - így nem tapad meg a gyöngy vagy golyó a cellux ragasztós oldalán.), és pillanatragasztóval összeragasztottam a tokot, hogy ne legyen nyitható. (Két pötty ragasztó a két sarokba elég.)


Még a labirintus közepét - azaz a célt - megjelölhetjük egy alkoholos filccel, hogy egyértelmű legyen a kisebbeknek is, hova kell eljuttatni a kis gyöngyöt.





Nálunk sikert aratott :-)







Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...