2011. december 29., csütörtök

Madáretető tejesdobozból


Mostanában, amióta hideg van, erősödő együttérzéssel nézegetem a kertben a madarakat. Tegnap annyira megsajnáltam őket ebben a téli, szürke időben, hogy gondoltam, az én karácsonyi ajándékom az lesz nekik, hogy készítek a számukra egy etetőt. Valami nagyon gyors megoldást szerettem volna, erre pedig a napi négy kiürülő tejesdoboz valamelyike kínálkozott jó választásnak, úgyhogy fogtam is egyet, és nekiláttam.


Először is felhajtottam a doboz füleit, és lefestettem akrilfestékkel.





Ezután egy sniccerrel mind a négy oldalra vágtam egy-egy ablakot - akkorát, amibe biztosan beférnek a kismadarak.





Vágtam egy darab barna hullámkartont. Egy műanyag lefűzőből (népszerű nevén "bugyi") levágtam egy részt, ebbe belecsomagoltam a kartont, leragasztottam és kettéhajtottam. Minderre azért volt szükség, mert ezt szántam tetőnek, viszont szerettem volna vízhatlanná tenni.





Fogtam egy fekete és egy fehér alkoholos filctollat, és kimintáztam vele a doboz oldalait. Ezután pedig a fenti "tetőt" pillanatragasztóval a doboz felhajtott füleinek tetejére ragasztottam.



Végül a doboz hátuljára fúrtam egy lyukat (a rögzítéshez), az aljára pedig két másikat, amelyeken átvezettem egy spárgát, és ráakasztottam egy almát. :-)

Végül megtöltöttem magokkal, felakasztottam a teraszra, és nagyon remélem, hogy a kis szárnyas vendégek megtalálják majd....










8 megjegyzés:

  1. Szuper!!!! Aranyos, jópofa, olcsó és nem utolsó sorban tényleg a célnak abszolút megfelelő! :) Tök jó!!! :)

    VálaszTörlés
  2. De édes lett! Még a kismadaraknak is jó dolguk van felétek! :-)

    VálaszTörlés
  3. Fróni, köszi, és tényleg nem került egy fillérbe sem, a madárkák pedig már meg is találták :-)

    Katuci, mondtam már, hogy tündér vagy, ugye? :-)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűséges! Ha kismadár lennék, rögtön be is költöznék! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Levendulalány! Most találtam a blogodra, és máris muszáj leírnom, hogy ez a madáretetős ötlet valami fantasztikus! :) Mindenképpen kipróbáljuk hamarosan. :)

    BÚÉK!

    L.

    VálaszTörlés
  6. Szia, köszönöm szépen :-) Örülök nagyon, hogy tetszik, és annak még jobban, hogy meg is valósítjátok! Nektek is nagyon boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  7. Szia, remélem, kapok választ a kérdésemre... nagyon tetszik az oldalad, rengeteg inspirációt kapok tőled!! :) Köszönöm.
    A kérdés: milyen festéket használsz, hogy nem pereg le a tejesdobozról? Feladtam a tejesdobozos madáretető projektet, mert levált a festék. Köszi előre is a segítséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Enca! Pentart akrilfestéket használok, nagyon szeretem, rendkívül tartós. A bejegyzés óta mostanában kezdett itt-ott megkopni rajta a festék, de sokáig nagyon szépen mutatott. A megkopás szerintem így kikerülhető: finom smirglipapírral kicsit csiszold meg a felületet óvatosan, aztán egy réteg fehér alapozófestékkel fesd le, ezután jöhet a színes réteg. Szuperbiztosítékként még le is lehet lakkozni lakkspray-vel, de akkor már extrán alaposak voltunk :-)
      Köszönöm szépen a kedvességedet! :-)

      Törlés