2011. december 21., szerda
Házi mustár
Amikor először láttam meg a receptcímet a már említett Karácsonyi ötletek bibliája című, azóta szuperkedvenccé vált könyvemben, el sem olvastam a leírást, mert hát mi az, hogy házi mustár? Ugggyan már, nyilván valami extrán bonyolult és időigényes izéről van szó, hiszen hogy is lehetne már házilag normális mustárt készíteni.
Miután végigböngésztem a könyvet, azért csak visszatértem a lecsepült mustárrecepthez, és nagy szkepticizmussal olvasni kezdtem.
A szkepticizmusom ezután olyan átalakuláson ment keresztül, mint Lakatos Márk kezében az előnytelen külsejű leányzók... hamarosan rá sem lehetett ismerni. Először hüledezéssé tompult ("ez nem is bonyolult"), aztán hümmögéssé ("vajon vannak itthon hozzávalók...?"), végül pedig abszolút lelkesedéssé ("MEG KELL CSINÁLNOM!!").
Gyorsan beszereztem a szükséges mustármagot (mert hát ebből csak savanyúságkészítéskor tartunk itthon), aztán pedig alig valamennyi munkával legyártottam a házi mustárt.
Döbbenet. Én mondom nektek, döbbenet. Az íze valami hihetetlenül gazdag, fűszeres, és kellően csípős is - a bolti mustárok azóta mehetnek felőlem bárhova. Többször készítettem ajándékba is, és mindenkinél ugyanekkora rajongó elképedést váltott ki, hogy a mustár lehet ilyen is...
Szerintem egyszer mindenképpen érdemes elkészíteni - csak hogy az ember tudja, milyen is az igazi mustár, amiben benne van minden, ami csak jó.
Csípős-mézes-fűszeres házi mustár
Hozzávalók:
1/4 bögre víz
1/4 bögre egész, sárga mustármag
1/4 bögre méz
2-3 evőkanál almaecet
2 evőkanál őrölt mustármag (én kávédarálóban őröltem meg)
1 teáskanál só
1/8 teáskanál őrölt szegfűszeg
Elkészítés:
Egy kis lábasban forraljuk fel a vizet, tegyük bele a mustármagot, fedjük le, vegyük le a tűzről, és hagyjuk állni kb. egy óráig, míg fel nem szívta a mustármag az összes vizet.
Ezután tegyük a mustármagot turmixgépbe. Adjuk hozzá a mézet, az ecetet, az őrölt mustármagot, a sót és a szegfűszeget, majd turmixoljuk össze, teljesen krémszerűre.
Kanalazzuk ki a turmixgépből, tegyük üvegbe, és tálalás előtt legalább egy-két napig tároljuk a hűtőben.
Hűtőben kb. egy hónapig áll el.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon érdekes az elkészítése, és valóban finom lehet ilyen fűszeresen. Mentem a receptet, karácsony után kipróbálós! :)
VálaszTörlésHankka, írd majd meg, hogy ízlett a családnak :-)
VálaszTörlésMegcsináltam és folyékony lett:(. Lehet, hogy nem kellett volna 3 kanál ecetet beletennem:(? Szerinted tudok javítani rajta valahogy? Vagy a hűtőben majd megdermed kicsit talán...?
VálaszTörlésEgyébként meg nagyon köszi, hogy minden reggel a blogoddal indíthatom a napot:)!
Judit
Szia, Judit! Biztos, hogy csak 1/4 bögre vízbe tetted a mustármagot? Ezt a vízmennyiséget teljesen felszívja a mustármag, a méz sűrű, az almaecet meg nagyon kevés - szóval ezekkel az arányokkal kimondottan sűrű a mustár, semmiképpen sem folyékony, az üvegből úgy kell kikanalazni... Mindenképpen tedd hűtőbe, ott biztosan fog még dermedni. Sajnos, nem tudom, mitől lett folyékony, ez tényleg egy rendesen sűrű mustár...
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon kedves vagy :-)
Szia!
VálaszTörlésIgen, teljesen fölszívta:(. Sebaj, majd isszuk, ha nem dermed meg eléggé:)!
Köszi:)!
Judit
Szia! Megcsináltam, valami mennyei... fogalmam sem volt, hogy a mustár ennyire jó lehet, olyan igazi íze van! Anyósomnak is készítettem, odavolt, hogy milyen jó, pedig ő elég kritikus típus :-D Nagyon köszi!!! Panka
VálaszTörlésSzia, Panka! Nagyon örülök, köszönöm, hogy megírtad, az meg külön öröm, hogy még anyósodnak is bejött :-)
VálaszTörlésKözben Judit is írt, hogy neki is szépen besűrűsödött, úgyhogy azt hiszem, jól vizsgázott ismét a recept :-)
Szia! Csípősnek írod a címben!! Mitől csípős, ui. mi szeretjük a csípős dolgokat. Zsuzsa
VálaszTörlésSzia, Zsuzsa! A mustármagtól csípős, így frissen sokkal erősebb íze van... de nagyon finom!
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNekem olyan kérdésem lenne,hogy sehol nem kaptam sárga mustármagot,csak a herbáriában 250 g-os előre csomagoltat! Abból is meg lehetne csinálni???
Válaszodat köszi és a sok szuper ötletedet is!!!!! :D
Szerintem igen - ha arra is mustármag van írva, akkor tökéletes lesz :-)
TörlésKedves Levendula!
VálaszTörlésNagyon felkeltette az érdeklődésemet a recept, csak azt nem tudom, mekkora a bögre...
Többféle méretem is van, és nem tudom, melyik az igazi.
Segítséget kérnék, mekkora űrtartalom a 1/4, stb. bögrényi.
Előre is nagyon köszönöm, szívesen megkóstolnám a mustárt!
Krisztina
Olyan kakaósbögre-félére gondoltam, ami 2,5 dl űrtartalmú. Érdemes kipróbálni a mustárt, nagyon finom és olyan igazi ízű :-)
VálaszTörlésKedves Levendulalány.
VálaszTörlésNagyon tetszenek kreatív ötleteid és receptjeid.
Nálunk nagyon sok öblítős flakon ürül ki, ha lesz valami ötleted felhasználásukra, nagyon örülnék.
Üdv: Csilla
Kedves Levendula!
VálaszTörlésEz az adag hány dl?
Szia, Anett! Nagyjából 1,5 dl.
TörlésMost csináltam meg, a hűtőben csücsülnek az üvegek:) Nagyon remélem, hogy sikerül... Nem kell külön tartósítani?
VálaszTörlésCsak beleöntöd az üvegbe és kész?
Múltkor kipróbáltam az aszaltparadicsomot olivaolajjal, hűtőbe tettem, de pár nap múlva bepenészedett az egész:( remélem most sikerrel járok...
Na de megyek is, folytatom a nugátos mézeskalács krémlikőrrel:D
Nem kell külön tartósítani, így eláll egy hónapig kb. Furcsa, amit írsz a paradicsomról, olívaolajban bármi eláll, főleg hűtőben tovább kellene bírnia, mint pár nap...
TörlésNagyon, nagyon finom!:) A sógoromnak készítettem karácsonyra, na meg persze magunknak is egy üveggel, tetszik, hogy kellemesen csípős. Egyedül a mézet csökkentettem egy picit és növeltem az ecetet, mert mi savanykásabban szeretjük. Köszönöm a receptet!:)
VálaszTörlésNagyon szívesen, én köszönöm, hogy megírtad :-) Szerintem is annyira különlegesen finom, a bolti mustárokat több körrel előzi... és mindenkit lenyűgöz, hogy házilag készült :-)
Törlés