2011. november 3., csütörtök

Gömbkészítés


Egy régebbi Praktika magazinból származik a lenti ötlet - nekem nagyon megtetszett ezeknek a gömböknek a könnyedsége, légies és látványos díszekről van szó, amiket mintás papírcsíkokból lehet előállítani, nem nagy időráfordítással.

Az egyetlen gondom az volt a leírással, hogy míg az elején részletes és alapos, a vége felé túlzottan nagyvonalúvá válik, úgyhogy én csak ott álltam, kezemben egy félkész papírgömbbel, és nem túl értelmes arckifejezéssel olvastam végig újra és újra az instrukciókat - hiába. Már éppen kezdett volna lefelé görbülni a szám sarka, amikor megrohant a harciasság, kihúztam magam, és azt mondtam, márpedig én azért is megcsinálom ezeket a nyamvadt gömböket, akármilyen körmönfont módon is igyekszik engem megtéveszteni a leírás. Úgyhogy mindent ragasztottam mindenhova, kicsit az ujjamat is a pillanatragasztó kupakjához meg a papírcsíkokat a pólómhoz, de én győztem: készen lettek a gömbök :-) Úgyhogy a leírásban én is jelezni fogom, mikor következik az improvizatív rész: ennél mindenkit arra biztatnék, ragasszon csak mindent mindenhova, mert becsszavamra nagyon szép gömb lesz a végén a csíkokból :-)

Egy gömbhöz kell: 6 db 1x30 cm-es csík mintás papírokból és pillanatragasztó. Semmi egyéb. Ez szerintem is nagyon biztató kezdet volt.

(Bár... sok-sok türelem sem árt. :-) )






Az egyik csík végeit vágjuk be félig, az egyik végen felülről, a másikon alulról, a szélektől kb. 1-1 cm-re. Akasszuk egymásba őket, így gyűrűt kapunk - ragasszuk is össze.





A másik öt csíkot szőjük egymásba csillagszerűen, minden csík egyszer alul, egyszer felül csatlakozzon a szomszédjához - a következő három kép sokat segít, ne aggódjatok :-)











Fordítsuk meg óvatosan a csillagalakzatot. Helyezzük középre a gyűrűt, majd húzzuk a belsejébe azokat a csíkvégeket, amelyek a csillag-ötszögnél (l. kép fent) alulra kerültek.




A másik öt csíkkal kívülről öleljük körbe a gyűrűt, és keresztezzük a belül haladó csíkokkal. Ezután a kezdéshez hasonlóan keresztezzük a szomszédjaikkal, majd akasszuk egymásba a végeiket (be kell vágni, mint az elején). Cseppnyi ragasztóval rögítsük.

Na, ez volt az a rész, ami szerintem egyáltalán nem volt így érthető... persze ha ti megértitek, akkor kérlek, magyarázzátok el nekem is!!
De ha ti sem, akkor leírom, én hogy fejeztem be: két egyforma csíkvéget összeragasztottam gyűrűnek.






És ezután kezdtem el kialakítani a kezdeti csillagformát, de csak nagyjából... higgyétek el, ha nem lesz tökéletesen az a csillagminta, a gömb akkor is nagyon szép lesz. (Ez az az improvizatív rész, amit az elején említettem. :-) )

 


Amikor minden véget sikerült így összeilleszteni, összeragasztgattam őket, és készen is lettek a gömbök. Abszolút nem lettek szabályosak, mert a négyből csak egynél sikerült megcsinálnom felül is az alsó csillagformát - de szerintem sosem jött volna rá senki, melyik az, úgyhogy úgy fotóztam, hogy látsszon... :-) De a többi sem marad el összességében látvány tekintetében, úgyhogy arra biztatnálak benneteket, improvizáljatok csak bátran.
Szerintem megéri, az eredmény nagyon szép lesz :-)








9 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik!! , és az előző bejegyzés is! :))) Mondtam már, hogy a blogod hatására megint alkotunk a kislányommal?,, persze előtte is tettük, de inspiráló az oldalad, az egyszer biztos. :) Majd megmutatjuk. :))) Hol veszed ezeket a gyönyörű papírokat?

    VálaszTörlés
  2. De jó, örülök ennek nagyon, és igen, mutassátok meg :-) A papírokat tömbökben lehet venni a neten (én itt láttam szépeket: www.opitec.hu), igaz, nem olcsó... viszont nagyon sokáig elég, és minden papír megvan sima vastagságban és kartonverzióban is a tömbökben.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Levendulalány!
    Én már az elején elvesztettem a fonalat!Úgy gondolom, mivel türelemnek nagyon is híján vagyok:( ebbe bele sem kezdek.
    Várom a holnapot:-) azt talán én is el tudom készíteni, de ez sem olyan biztos! Egyébként nagyon helyesek a gömbök! zsuzsa

    VálaszTörlés
  4. Zsuzsa, csak ijesztőbbnek látszik, mint amilyen... De nem beszéllek rá, itt semmi sem kötelező :-) Az azért jó hír, hogy tetszenek! :-)

    VálaszTörlés
  5. Most már tudom, hogy az ÓRIÁS adag kreativitás mellett jó nagy adag türelemmel is megáldott téged a Mindenható! Én biztosan nem tudtam volna befejezni, de lehet, hogy bele sem kezdtem volna. Bár a végeredményt látva lehet, hogy megér egy próbát! Nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  6. Igen, türelem, az tényleg van bőven, de a Kisebbik mellett túl sem élném a napokat máshogy :-) Örülök,hogy tetszenek a gömbök, Hankka, tényleg nagyon látványosak, épp itt vannak előttem, és már egyáltalán nem is látszik, hogy el vannak rontva :-)

    VálaszTörlés
  7. Köszi, megnézem azt az oldalt.
    Elkészült a bejegyzésem: http://csillakonyha.blogspot.com/2011/11/kreativkodtunk.html :)))

    VálaszTörlés
  8. Kedves Levendulalány! A napokban fedeztem fel az oldaladat, nagyon tetszik, szuper ötleteid vannak :-) Gratulálok! A gömb díszt kipróbáltam és kicsit módosítottam rajta, a pill.ragasztó helyett két oldalú ragasztót használtam. A gömb forma kialakítása kissé macerás volt, ill. nem igazán akart úgy állni ahogy akartam, ezért néhány helyen belül is megragasztottam a csíkokat-egymáshoz. A végeredmény nagyon jó lett. Köszönöm szépen! :-) Dit

    VálaszTörlés
  9. Dit, köszönöm szépen, és úgy örülök, hogy elkészítetted! Szerintem ez a legkomplikáltabb tárgy a blogon, úgyhogy különösen jó érzés, hogy megvalósítottad, és elégedett vagy a végeredménnyel. Remélem, még találkozunk itt a Kiflin :-)

    VálaszTörlés