2011. október 6., csütörtök

Madárijesztők fakanálból


... de igazából nem is azok. Legalábbis ha én madár lennék, semennyire sem kapnék frászt ezektől a figuráktól, de persze nem is ez volt a cél, hiszen egyrészt szeretjük a kertükben megforduló sok-sok madarat, másrészt egy fia vetés sincs, tehát nincs mit megvédeni.
Azért én jól szórakoztam a figurák készítése közben, és mégiscsak kitettük őket a fűbe, mert ugye a madárijesztőknek ott a helye. Igaz, estefelé láttam egy verebet, aki a fakanálfigurákkal szemben ült, és kajánul vigyorgott rajtuk, de gondoltam, ezt a szemtelen kritikát fel sem veszem :-)


A fakanál-madárijesztőkhöz szükség volt két fakanálra, többféle színes papírra, pillanatragasztóra, két megszáradt csipkebogyóra, spárgára, egy kis száraz fűre, ollóra, fekete alkoholos filcre és egy sárga zseníliaszálra.


Első lépésként lefestettem a fakanalak tetejét fehérre akrilfestékkel.





Aztán kötöttem nekik csinos hajat a spárgából, trendin torzonborzat a fiúnak, jókislányos két coffit a lánykának :-)





Elkészítettem a ruhájukat is a képen látható módon: a lényeg, hogy két ugyanolyan darabból álljanak, középen érintkezve, és vágjuk ki a lyukat a fakanál nyelének.




Felhúztam a fakanalakra a ruhákat, a széleket itt-ott (nem mindenhol!) pár csepp ragasztóval rögzítettem.
A száraz csipkebogyókat felragasztottam orrnak, és a fekete alkoholos filccel megrajzoltam az arcokat.
Aztán felragasztottam a kivágott foltokat, és a filccel rájuk rajzoltam az "öltéseket".
A ruhákba az össze nem ragasztott széleken egy kis száraz füvet tömködtem.
A zseníliát nyolc kis részre vágtam, kezet-lábat hajlítottam belőlük, és ezeket is beragasztottam a ruhák végébe. Ezután minden egyéb nyílást beragasztottam.





Ezzel készen is lettek - kivittem a kertbe, és leszúrtam őket a földbe, nagy vidámságot okozva a kicsiknek és a kertünkben tanyázó madaraknak, lásd az a bizonyos veréb fentebb.... :-)









6 megjegyzés:

  1. Nagyon cukik, a bábszínházba is jól menne.

    VálaszTörlés
  2. Örülök nagyon, hogy tetszik nektek :-) Én is úgy megszerettem őket. Még szerencse, hogy van még három fakanál a barkácsos fiókban, muszáj lesz gyártanom még egy-két-három ilyen figurát, érzem...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon cuki kis figurák, nem is madárijesztősek, olyan aranyosak!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, Hankka! Lehet, hogy az a veréb is ezt gondolta :-)

    VálaszTörlés
  5. Az arcuk a legmegkapóbb :) Az orruk is rajzolva van?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...