2011. október 28., péntek

Farmervirág


"Reszketve várta az utolsó pillanatot. Szép volt az együtt töltött néhány hét, talán két hónap is volt... de most vége. Könyörtelenül közeledik az elkerülhetetlen szakítás. Nem tudta, fájni fog-e - csak azt tudta, nem kerülheti el elődei sorsát. Azt hitte, ő különb, mint az előzőek, de már tudta, nem az. Volt egy pont, ahol elgyengült, és tudta, ez az ő Achilles-sarka. Hirtelen érezte, ahogy meghajlik - a föld közeledni kezdett, és akkor meghallotta a reccsenést... és már tudta, itt a vége."

Na, hát körülbelül ezt érezhetik a Kisebbik nadrágjai. Én még soha nem láttam gyereket, aki ilyen tempóban szaggatta volna el a farmerjait, mint az én kékszemű kisfiam... akármilyen minőségű, akármennyi pénzbe kerülő nadrágot veszek is neki, az holtbiztos, hogy legeslegkésőbb két hónap múlva a térdrész papírvékonyra fogy, és aztán a nadrág egyszercsak egy javíthatatlanul brutálisan nagy szakadással hordhatatlanná válik, esélyt sem adva holmi megvarrásoknak vagy felvasalható matricák általi eltakarásnak.

A szétszakadt kis farmerokat persze mindig elteszem, hogy majd csak kezdek velük egyszer valamit, ugye, de aztán sosem kezdek, mert - már említettem korábban - varrni nem tudok, pár fércöltés telik csak tőlem, de ez a maximum. Ám mikor a múltkor a kisfiam egy héten belül (!) már a második nadrágját szakította totálisan keresztbe, akárcsak a nadrágban, bennem is elpattant valami, és azt mondtam: na MOST csinálok valamit, mert a hócipőm tele van az egymás tetején heverő rongyos farmerekkel.

A legegyszerűbb megoldásként egy felsőrészre kitűzhető virág képét vizionáltam - gondoltam, ha ronda lesz, legfeljebb nem tűzöm ki sehova, legfeljebb a kuka aljára. :-) De végül egészen vállalható lett, úgyhogy gondoltam, megmutatom Nektek is... a varrni jól tudó kedves olvasóktól előre is elnézést, mert tényleg nagyon egyszerű virágkitűzőről lesz szó, tulajdonképpen nincs is mit magyarázni rajta, de nekem ez is sikerélmény volt :-)


Először is a különféle színű farmeranyagokból virágformákat vágtam ki, egyre kisebbedő méretben.





Ezeket egymásra helyeztem - alulra a legnagyobbat, fölé pedig a kisebbeket -, és pár öltéssel összevartam a középpontban a rétegeket.





Még egyszer átszúrtam a virágot, hogy a tű legalul legyen. Ezután visszabújtattam úgy a tűt, hogy középen  jöjjön ki, a legnagyobb virág fölött, de a következő alatt. A virág közepéhez közel körben elvezettem a tűt felül-alul, és meghúztam a cérnát - azaz egy kicsit beráncoltam ezt a legalsó réteget. Ezután a következő réteg fölé bújtattam a tűt, ezt is beráncoltam egy kicsit, és így tovább, amíg ki nem értem a virág tetejére.
A ráncolásoktól enyhén hullámosak lesznek a virág szirmai:





Végül pedig a virág közepére és egy kicsit távolabbra is varrtam néhány pici kék gyöngyöt, és itt-ott kihúztam pár szálat a szirmok széléből, hogy kicsit rongyosabbak legyenek.





Ezzel készen is lett a Kisebbik által olyan bőkezűen szponzorált farmervirágom. Szúrtam az aljára egy biztosítótűt, és már tesztelhettem is egy kabáton.

Az az igazság, hogy... nekem tetszik. :-)
  




7 megjegyzés:

  1. Szerintem a varrni tudók sem csinálnák másképp, én sem. Ez így tök jó. :)

    VálaszTörlés
  2. Nemcsak neked tetszik, nekem is nagyon! A boltokban amúgy is jó drágák a hasonló kiegészítők, még egy ok, hogy saját kezűleg készítsük. Csilla lányommal biztosan csinálunk egy párat, persze különböző színűeket! :)

    VálaszTörlés
  3. Igen, végül is így nem került egy fillérbe sem, ez is fontos szempont... ha készítetek, megmutatod a blogon, Hankka? Olyan kíváncsi vagyok rá :-) Épp arra gondoltam, simán lehetne kordból is készíteni a virágokat (szakadt kordfarmer is van pár talonban...), akkor még színesek is lehetnének. De jó ötletet adtál, ki is fogom próbálni :-)

    VálaszTörlés
  4. Levendulalány! Már egy ideje olvasgatlak (feliratkoztam :), és azt kell, hogy mondjam, nagyon ügyes és kreatív vagy! A farmervirág nagyon tetszik (farmerzabáló férfiemberem nekem is van itthon, csak már felnőtt....), és arra kérlek, hogy tanulj meg varrni, mert aki ennyire kreatív, az textilből is biztosan fantasztikus dolgokat tudna varázsolni!!!

    Az egyik "hirtelen betoppanó vendégeknek" szánt ételedet is elkészítettem (túrós tészta volt az alapja, kicsit a pomposra hasonlított), nagyon ízlett. Újra fogom készíteni, mert olyan gyorsan elfogyott, és természetesen le is fogom majd írni!
    Bocsi, hogy túl sokat írtam :)

    VálaszTörlés
  5. Szia, dehogy írtál túl sokat, kedves szavakból sosem lehet elég! Ezek szerint ha a Kisebbik megnő, akkor sem fog kevesebb nadrágot fogyasztani? Ajaj :-)
    Igen, olyan jó lenne megtanulni varrni úgy igazán, csak mindig küzdés van az idővel, a varrást pedig tudom, összecsapni nagyon nem szabad... de hátha majd egyszer!
    Örülök, hogy az expressz túrós sikert aratott, és köszönöm a kedves szavakat! :-)

    VálaszTörlés
  6. Nekem a férjem atlétizált több, mint 10 évig, a combján kopik el minden nadrág, mert mind szűk, de amúgy meg nem kellene nagyobb méret a nadrágból :))

    Csak én marha nem raktam el őket, mondván hogy én (sem) tudok varrni.

    Nos igen, azért a varrás időigényes dolog, nem csak egy kis "ujj-játék".

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...