2011. szeptember 15., csütörtök

Nyaralás egy hatéves szemével


Egy kisgyerek nézőpontja mindig érdekes. Biztos, hogy mindent máshogy látnak, mint mi, nagyok, máshol vannak a fontos pontok, más marad meg nekik ugyanarról a dologról.
Itt van például az a két hét, amit Olaszországban töltöttünk. Amellett, hogy sokat mentünk, sok várost megnéztünk, fürödtünk a tengerben stb., érdekelt, hogy ők vajon mit láttak úgy igazán ebben a két hétben? És leginkább - vajon adott-e nekik is annyit ez a 14 nap, mint nekünk, felnőtteknek?

Szerencsére a Nagyobbik nagyon rajzolós, így az alkotásain mindig nagyon tisztán leképeződik az ő kisgyerek-valósága. Miután hazajöttünk, több rajzot is készített az olaszországi nyaralásról - ezeket összegyűjtöttem, és bár minden rajzát elteszem, a lentiek különlegesek a szívemnek, mert olyanok, mintha az ő szemecskéin át láthatnám ezt a különleges két hetet.

Sokáig terveztem, hogy leírom, mivel és hogyan töltöttük pontosan ezt a csodaszép nyaralást - de azt hiszem, ezeknél a rajzoknál jobban úgysem tudnám megfogalmazni. Szeretném ezeket most veletek is megosztani - idézve hozzá azokat a mondatokat, amelyeket a Nagyobbik mondott, amikor odaadta nekem ezeket a képeket. :-)




"Megnéztük a ferde tornyot. NAGYON ferde, kicsit féltem, hogy eldől, de a Mama azt mondta, az építész bácsik tettek alá sok-sok betont, és így most nem dől el. Ez nagy szerencse, igaz? A torony mellett volt sok-sok árus, náluk voltak a pici ferde tornyok, a füvön meg a nagy."




"Voltunk a testvéremmel játszótéren is, nagyon tetszett! Felmentünk a toronyba, aztán lecsúsztunk, aztán megint felmentünk, és én onnan kiabáltam az olasz gyerekeknek, hogy ciao!"




"Én mindig gyerekpizzát kértem enni, az a kedvencem! A gyerekpizzán nincs semmi, csak paradicsomszósz meg sajt, de az a legfinomabb. A felnőttpizzán van mindenféle más dolog is, amit én nem szeretek, néha még olyan saláta is, azt meg nagyon-nagyon nem szeretem. De a gyerekpizza, az finom, a testvérem is szereti!"




"Egy jó nagy sárga házban laktunk, ott volt még Zsolti, Bence, Gergő és Andi is. Nagyon jó volt! Néha főztünk este tésztát meg kis gombócokat, de én csak gyerektésztát meg gyerekgombócot kértem, mert azon nincs semmi, és én úgy szeretem a legjobban. A fürdőszobában nagyon jókat fürödtünk a testvéremmel. És néha ugráltunk az ágyon, de akkor a Mama mindig aggódott, hogy leesünk, és abbahagytuk inkább."




"Egyszer azt álmodtam, hogy egy madár formájú repülőgépen utazunk. De ez tényleg csak álom volt, mert mi autóval utaztunk Olaszországba. Nagyon hosszú út volt, de mi ügyesek voltunk, és nem nyafogtunk, és Apu azt mondta, hogy büszke ránk. Hallgattunk sok mesét, és a testvérem megtanult menet közben vizespalackba pisilni. Ezért most már én is büszke vagyok rá."




"A lámpa fényére bejöttek a bogarak, de aztán nem mindig találtak ki, és néha egy kicsit meghaltak szegénykék. "




"Egyszer ellöktem a testvéremet,és egy kicsit meg is haraptam. Mamával komolyan beszélgettünk utána, azt mondta, a kisebbet sosem szabad bántani. Most már sosem harapom meg, inkább segítek neki, és megölelem. Mert akkor is szerettem, amikor megharaptam, de most azért jobban."




"Úgyhogy most már mindig segítek neki, például akkor is segítettem, amikor nem érte el a polcon a vonatokat. Levettük együtt, a Mama ennek nagyon örült! Apu is örült, csak közben rálépett egy darab pizzára, és akkor már nem örült annyira."



Hát így látta ő... és lehet, hogy mesélhettem volna még sok másról, gyönyörű helyekről, különleges hangulatokról, de a lényeg talán mégis az, ami a rajzokból is látszik: otthon éreztük magunkat, és minden napunk - a jövés-menés-városnézés mellett is - úgy zajlott, mint máskor: sok játékkal, nevetéssel, megoldásra váró  kistestvérproblémákkal, de mindig olyan igazán együtt. 
És ez így volt jó... 


1 megjegyzés:

  1. A legszebb történet :) még ha össze is szorul tőle a szívem. Az új Anne Shirley :)

    VálaszTörlés