mobilszalagadsense

2011. szeptember 8., csütörtök

Kirakó poháralátétből - és persze levendulás is


Nincs az a matematikai képlet, amellyel kiszámolhatnám, a Nagyobbik 6,5 és a Kisebbik 4,5 éve alatt hány db tejfoltot, -tócsát és -pöttyöt töröltem fel az étkezőasztalról. Ehhez ugyanis ismerni kellene olyan kitevőket, hogy ez idő alatt hányszor kapta el őket a nevetőgörcs vagy a tüsszentés tejivás közben, hányszor borították fel csak simán véletlenül a bögrét, hányszor ittak úgy, hogy kis tejpatakok törtek dél felé a pohár külső oldalán, hányszor jutott eszükbe vicces buborékokat fújni a szívószállal és így tovább. Sokszor éreztem azt, hogy a Guiness Rekordok könyvében méltatlanul mellőzik a "legtöbb tejtócsát feltörlő szülő" kategóriáját... na de múltkor egy hobbiboltban a kosaramba vándorolt két garnitúra natúr fa poháralátét, mert úgy éreztem, eljött az én időm. Na nem mintha nem próbálkoztam volna már máskor is poháralátét használatával, de a kartonból készültekre a Nagyobbik rajzolt alkoholos filccel krikszkrakszokat, a műanyagok mindig a játékkosárban végezték várépítési alapanyagként, a parafából készülteket a Kisebbik pedig szimplán megette. (Jó, jó, fogalmazzunk úgy, elrágta - de igazából mindig voltak részek, amelyek sosem lettek meg....)

Na szóval, gondoltam, a fa poháralátétekkel eljött az új kor hajnala, már láttam is magam előtt, ahogy evés végeztével könnyed mozdulatokkal felkapom ezeket, egy laza, alig látható mozdulattal áttörlöm, és táncos léptekkel hagyom ott a makulátlanul tiszta étkezőasztalt.  Úgyhogy meg is vettem két készletet, mint fentebb említettem, és otthon rögtön leültem átgondolni, a natúr fanégyzeteket mivé is alakítsam, hogy szépek legyenek (a felnőtt verzió, legalábbis) és tetsszen úgy a kicsiknek (a gyerek verzió), hogy ne akarják rögtön életük virágjában elveszejteni az alátéteket. 

Nekünk persze azonnal tudtam, hogy levendulásakat fogok készíteni. Gondolom, ezzel nem leptem meg senkit... de mivel a fenti hobbiboltban egészen csodálatosan szép szalvétákat vettem, azt éreztem, most tényleg levendulásakat KELL készítenem, nem azért, mert mindig levendulás dolgokat készítek, hanem mert... mert... csak. :-)

A gyerekekén már többet töprengtem, és aztán beugrott egy ötlet, amire - be kell valljam - büszke vagyok. Arra gondoltam, miért ne lehetnének a poháralátétek egy kicsivel többek, mint szimpla poháralátétek? Például valami olyasmi, amivel játszani lehet - persze csak kicsit, mert különben sosem ennének egy falatot sem az asztalnál.... És ekkor úgy döntöttem, kirakóst készítek nekik. A dolog apropóját az adta, hogy éppen pár napja gondoltam arra, hogy a Tesz-Vesz Város című alapművet (amit még én is imádtam gyerekkoromban) átadom az enyészetnek, ugyanis a kicsik szó szerint ronggyá olvasták (és ették) a könyvet, mert ők is imádták, már egészen kicsi korukban is, és ez sajnos helyrehozhatatlan nyomokat hagyott a könyvön. A fele már hiányzik, a borító sincs meg, a maradék is csak lapokból áll - de nekem most pontosan ezekre, azaz két darab lapra volt szükségem belőle.
Másodpercek műve volt a két lapot kiválasztani, és már neki is kezdtem a megvalósításnak.


Ilyen natúr fa alátéteket használtam a munkához:





Ezeket most még alapozni sem kellett, mert a papír kellőképpen vastag volt ahhoz, hogy ragasztás után ne tűnjön át a fafelület. Úgyhogy a papírlapot a kiválasztott képpel lefelé fordítva a munkafelületre tettem, átkentem a hátulját dekupázsragasztóval, és egymás mellé-alá tettem a hat alátétet - nem teljesen passzentosan egymáshoz nyomva, nagyon picike (kb. 1 mm) helyet hagyva a sorok és oszlopok között. (Ha teljesen egymáshoz nyomjuk, nagyon nehéz lesz szétvágni.)




Hagyjuk száradni kb. negyedóráig, aztán egy sniccerrel vágjuk szét a négyzetek alatti papírt.





Ezután a négyzetek széléről egy éles ollóval vágjuk le a felesleget.





Ismételjük meg az egész műveletsort a 2. lappal, hogy az alátétek hátoldalára is kép kerüljön.
Így végül kétféle kirakónk lesz.

 




A dekupázsragasztóval előbb a négyzetek egyik oldalát, majd ha ez megszáradt, a másik oldalát is kenjük át, így vízhatlanok és strapabírók lesznek.




A gyerekeknek biztosan nagyon fog tetszeni - és hátha az evéshez is több kedvük lesz úgy, ha tudják, utána ki is rakhatják a képeket.





Kisebbeknek használjuk az egyik oldalt csak, nagyobbaknak már keverve is kitehetjük, forgassák és találják meg ők az egymáshoz illő darabokat.


Azért megmutatom a mi levendulás alátéteinket is :-)




(Az "alátét" szóról mindig az Üvegtigris jut eszembe: "Alátét? Mi alá tét?" :-) )

2 megjegyzés:

  1. Kedves Levendulalány,

    igazán szuper a blog, csak gratulálni tudok hozzá. Pár napja akadtam rá, és azóta minden este nézegetem, sőt, az abbahagyhatatlan kekszed már meg is sütöttem:))) Tényleg nagyon finom, alig várom hogy elfogyjon, süthessek helyette vmi mást.:)
    Viszont most az lenne a kérdésem, hogy szerinted mivel ragasszam fel az ilyen alátéteket fémre? Könyvtámaszt szeretnék készíteni a könyvespolcra, vettem hozzá sarokvasat, (azt hiszem így hívják) és az egyik oldalára szeretnék vékony fa lapokat tenni, amit díszítek, de nem szeretném csavarral rögzíteni őket.
    Előre is köszönöm a válaszodat,
    üdv, Timi

    VálaszTörlés
  2. Ilyet én is csináltam, de nekem nem lett vízhatlan a dekupázs ragasztó. Így szépek, de használhatatlanok lettek, a fiókban állnak évek óta. :(

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...