Kirakó poháralátétből - és persze levendulás is

Nincs az a matematikai képlet, amellyel kiszámolhatnám, a Nagyobbik 6,5 és a Kisebbik 4,5 éve alatt hány db tejfoltot, -tócsát és -pöttyöt töröltem fel az étkezőasztalról. Ehhez ugyanis ismerni kellene olyan kitevőket, hogy ez idő alatt hányszor kapta el őket a nevetőgörcs vagy a tüsszentés tejivás közben, hányszor borították fel csak simán véletlenül a bögrét, hányszor ittak úgy, hogy kis tejpatakok törtek dél felé a pohár külső oldalán, hányszor jutott eszükbe vicces buborékokat fújni a szívószállal és így tovább. Sokszor éreztem azt, hogy a Guiness Rekordok könyvében méltatlanul mellőzik a "legtöbb tejtócsát feltörlő szülő" kategóriáját... na de múltkor egy hobbiboltban a kosaramba vándorolt két garnitúra natúr fa poháralátét, mert úgy éreztem, eljött az én időm. Na nem mintha nem próbálkoztam volna már máskor is poháralátét használatával, de a kartonból készültekre a Nagyobbik rajzolt alkoholos filccel krikszkrakszokat, a műanyagok mindig a játékkosárban végezték várépítési alapanyagként, a parafából készülteket a Kisebbik pedig szimplán megette. (Jó, jó, fogalmazzunk úgy, elrágta - de igazából mindig voltak részek, amelyek sosem lettek meg....)

Na szóval, gondoltam, a fa poháralátétekkel eljött az új kor hajnala, már láttam is magam előtt, ahogy evés végeztével könnyed mozdulatokkal felkapom ezeket, egy laza, alig látható mozdulattal áttörlöm, és táncos léptekkel hagyom ott a makulátlanul tiszta étkezőasztalt.  Úgyhogy meg is vettem két készletet, mint fentebb említettem, és otthon rögtön leültem átgondolni, a natúr fanégyzeteket mivé is alakítsam, hogy szépek legyenek (a felnőtt verzió, legalábbis) és tetsszen úgy a kicsiknek (a gyerek verzió), hogy ne akarják rögtön életük virágjában elveszejteni az alátéteket. 

Nekünk persze azonnal tudtam, hogy levendulásakat fogok készíteni. Gondolom, ezzel nem leptem meg senkit... de mivel a fenti hobbiboltban egészen csodálatosan szép szalvétákat vettem, azt éreztem, most tényleg levendulásakat KELL készítenem, nem azért, mert mindig levendulás dolgokat készítek, hanem mert... mert... csak. :-)

A gyerekekén már többet töprengtem, és aztán beugrott egy ötlet, amire - be kell valljam - büszke vagyok. Arra gondoltam, miért ne lehetnének a poháralátétek egy kicsivel többek, mint szimpla poháralátétek? Például valami olyasmi, amivel játszani lehet - persze csak kicsit, mert különben sosem ennének egy falatot sem az asztalnál.... És ekkor úgy döntöttem, kirakóst készítek nekik. A dolog apropóját az adta, hogy éppen pár napja gondoltam arra, hogy a Tesz-Vesz Város című alapművet (amit még én is imádtam gyerekkoromban) átadom az enyészetnek, ugyanis a kicsik szó szerint ronggyá olvasták (és ették) a könyvet, mert ők is imádták, már egészen kicsi korukban is, és ez sajnos helyrehozhatatlan nyomokat hagyott a könyvön. A fele már hiányzik, a borító sincs meg, a maradék is csak lapokból áll - de nekem most pontosan ezekre, azaz két darab lapra volt szükségem belőle.
Másodpercek műve volt a két lapot kiválasztani, és már neki is kezdtem a megvalósításnak.


Ilyen natúr fa alátéteket használtam a munkához:

Ezeket most még alapozni sem kellett, mert a papír kellőképpen vastag volt ahhoz, hogy ragasztás után ne tűnjön át a fafelület. Úgyhogy a papírlapot a kiválasztott képpel lefelé fordítva a munkafelületre tettem, átkentem a hátulját dekupázsragasztóval, és egymás mellé-alá tettem a hat alátétet - nem teljesen passzentosan egymáshoz nyomva, nagyon picike (kb. 1 mm) helyet hagyva a sorok és oszlopok között. (Ha teljesen egymáshoz nyomjuk, nagyon nehéz lesz szétvágni.)

Hagyjuk száradni kb. negyedóráig, aztán egy sniccerrel vágjuk szét a négyzetek alatti papírt.

Ezután a négyzetek széléről egy éles ollóval vágjuk le a felesleget.

Ismételjük meg az egész műveletsort a 2. lappal, hogy az alátétek hátoldalára is kép kerüljön.
Így végül kétféle kirakónk lesz.

 

A dekupázsragasztóval előbb a négyzetek egyik oldalát, majd ha ez megszáradt, a másik oldalát is kenjük át, így vízhatlanok és strapabírók lesznek.

A gyerekeknek biztosan nagyon fog tetszeni - és hátha az evéshez is több kedvük lesz úgy, ha tudják, utána ki is rakhatják a képeket.

Kisebbeknek használjuk az egyik oldalt csak, nagyobbaknak már keverve is kitehetjük, forgassák és találják meg ők az egymáshoz illő darabokat.

Azért megmutatom a mi levendulás alátéteinket is :-)



(Az "alátét" szóról mindig az Üvegtigris jut eszembe: "Alátét? Mi alá tét?" :-) )