mobilszalagadsense

2011. szeptember 14., szerda

A fadoboz meséje


„A céges ajándékként kapott fa bortartó doboz már régóta hevert a mindent elnyelő garázsban. Ha éppen nem tettek a tetejére semmit, csendesen szemlélődött a félhomályos helyiségben, és nagyokat tüsszentett, ha már túl sok por szállt rá. Éjszaka pedig álmodott. Néha rémálmai voltak, mert attól félt, a kerti tűzrakóban végzi egy szalonnasütés előtt…. máskor viszont gyönyörű képeket rajzolt elé a sötét arról, hogy új életet kezdhet megtisztítva, lefestve, átalakítva. A garázsban heverő tárgyak közül azonban csak egy-kettő akadt, amelyik bekerülhetett a házba, ez rendkívüli szerencsének számított. Amikor valamelyikük mögött mégis becsukódott a befelé nyíló ajtó, a többiek vágyakozva néztek utána, majd újra visszasüppedtek a csendesen egyforma, nézelődő napok sorába.

A bortartó doboz azonban sosem tudott igazán lemondani az új élet reményéről. Várt, csak várt kitartóan…. míg egy kora őszi napon egyszer csak nyílt az ajtó, lépések zaját hallotta, egy kéz felemelte, és bevitte a házba. A fadoboz minden apró szálkáját boldogság járta át, mert tudta, itt az idő: eljött az új fejezet az életében – még nem tudta, mi történik vele, de remélte, hogy megbecsült tárgya lesz a háznak. És aztán…”

Ha egyszer mesét írnék erről a bortartó fadobozról, valahogy így kezdeném. És hozzátenném azt is, hogy ez egy igaz történet... Ezt a szép, natúr dobozt is azért tettem félre annak idején, hogy majd készítek belőle valamit, mert ennél is éreztem, hogy olyan jó alapanyag lesz valamire -
és most eszembe jutott egy ötlet, ami a formáját tekintve nagyon is kézenfekvő: elhatároztam, hogy kulcstartó szekrénykévé alakítom.


Így nézett ki a fadoboz, még poros alapállapotában:




Fehér alapozófestékkel átfestettem egy (de vastag) rétegben.




Itt jött a kreatív szakasz: megfestettem a levendulás mintát. A szárhoz világosabb és sötétebb zöldet használtam váltogatva. A virágokat megfestettem lilával, majd száradás után a térhatás kedvéért egy picit halvány fehérrel megmintáztam itt-ott a lila virágfejeket.
Az öregítés kedvéért (persze nem magamat, a dobozt) sok vízzel elkevert barna festékkel csak simán ujjal csíkokat maszatoltam mindenhova a dobozra (itt nagyon jól ki lehet élni a gyerekkorból bennünk rekedt, fehér felületekre mázolós hajlamot :-) ).
Amikor megszáradt, fekete alkoholos filccel a levendula latin nevét (Lavandula) ráírtam a festés alsó részére pár helyre, és ezzel a festős rész be is fejeződött.








A dobozomat egy vágódeszkára fektettem, és hat kisebb méretű, fekete szöget vertem a hátlapba. Egy ilyen doboz éppen annyira vastag, hogy a szög nem jön ki a túloldalon, de jó erősen benne marad a hátlapban.
(Rendes fémakasztó becsavarásával persze sokkal profibb lett volna a dolog, de ilyenem nem volt itthon, és szerintem a szög is megteszi....)


 


A felakasztást elég egyszerűen oldottam meg, erre is biztos van szakértőbb megoldás, de funkcionálisan ezzel sincs gond: a doboz hátuljába vertem két szöget (a két szélébe, egy szintre), és ezeken áthúztam egy drótot.
Úgyhogy felakasztottam, és feltöltöttem a kulcsokkal. Olyan helyre került, hogy minden belépő látja - szeretném hinni, hogy ez a régi kis doboz most jól érzi így magát.






3 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...