Múltkor kreatív boltban jártam, és ilyenkor mindig hosszú időt szoktam tölteni a scrapbook-papírok előtt. Mert olyan szépek… ezeket a papírokat már csak kézbe venni is jó, szeretem a tapintásukat, az illatukat, és lenyűgöznek a mintáik is. De a scrapbook mint technika nem igazán foglalkoztat, persze a gyönyörű albumok nagyon tetszenek, csak a képeinket nagyon ritkán szoktuk kinyomtatni, már évek óta szinte csak elektronikus formában léteznek, ezért nincs miből albumot készíteni.
Na de a scrapbook-papírok szépsége nem hagyott nyugodni, vettem néhány ívet, és valahogy adódott az ötlet, hogy pillangókat fogok készíteni belőlük, és szinte láttam magam előtt a különleges mintázatú papírlepkéket…
Ezekhez volt szükség az ábránd végrehajtásához:
mintás papírok
száraz faágak
fehér akrilfesték
olló, pillanatragasztó
Először is kikészítettem a papírokat, hogy kiválasszam az egymással harmonizáló színvilágú darabokat.
Aztán négyzeteket vágtam belőlük (kb. 8x8 cm-eseket), és ezeket félbehajtva kivágtam egy rakás pillangót. Szerintem ehhez még csak sablon sem kell – csak engedjük el a fantáziánkat, és alkossunk sokféle lepkét. Senki sem fogja ellenőrizni a biológiai lexikonban, mennyire stimmelnek.
Ha a lepkék megvannak, az ágak közül válasszunk ki olyanokat, amelyek megfelelően ágas-bogasak, és szabadítsuk meg őket minden száraz levélkétől.
Majd az ágakat fessük le fehérre. Ez egy elég aprólékos munkának látszik, de abszolút nem kell tökéletesen sikerülnie – úgy még szebb is, ha imitt-amott átlátszik az eredeti barna szín.
Ha megszáradtak az ágak, tegyük őket vázába, és ragasszuk rájuk a lepkéinket.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése