2011. augusztus 28., vasárnap

A hely, ahol élünk


A lakópark, ahol a házunk áll, csak néhány éve létezik. Azelőtt a természeté volt minden, nyolc évvel ezelőtt itt csak a madarak hangja hallatszott. Mi magunk öt éve élünk itt; amikor ideköltöztünk, a frissen ültetett fák még csak aprócskák voltak, köves-buckás út vezetett ide, és a lakók szinte semmit sem tudtak egymásról. Azóta persze már megnőttek a fák, lett rendes utunk is, és megismertük a közelünkben élőket. Szerencsések vagyunk, a szomszédaink végtelenül rendes és kedves emberek, békében élünk egymás mellett, ha valaki bulit rendez, idejében szól az összes körülötte lakónak, és a rendőrségnek sincs erre szinte semmi dolga.

Szeretünk itt lakni. Az egyetlen, ami hiányzik innen, az a közösségi tér, ahol a lakók néha összetalálkozhatnának. Így csak jövünk-megyünk, kiintünk egymásnak az autóból, de nincs hely, ahol mi, ennek az új vidéknek a lakói, beszélgethetnénk, vagy ahol a gyerekeink együtt játszhatnának.

Nemrég néhányan arra jutottak, ezen változtatni kell. És egy maroknyi kis csapat - köztük Ő is - elkezdte szervezni annak a lehetőségét, hogy összegyűlhessünk és kialakíthassuk azt a helyet, ami a közösségi élet helyszíne lehetne.
Kiderült, hogy van itt egy terület, ami az önkormányzaté, és amit ők oda is adnának erre a célra. Lázas tervezgetés kezdődött, hogy mi és hogyan lehetne itt, játszótér? Szabadidőpark? Közösségi hely? Egyértelmű volt, hogy bármit is szeretnénk, azt a lakóknak saját zsebből kell megteremteni. Így hát Ő és a többiek elkezdtek dolgozni azon, hogy legyen egy olyan nap, ahol összegyűlünk, jól érezzük magunkat, és talán valami kis pénz is összejön, amiből legalább el lehet indulni.
Sok-sok estén át szervezték ezt a napot, ami tegnap érkezett el, és úgy sikerült, ahogy azt senki nem gondolta volna. Torokszorító volt látni azt a rengeteg embert, aki eljött, nem csak a lakóparkból, hanem a faluból és máshonnan is, pedig csak a Facebookon tudták hirdetni a rendezvényt. Lett színpad, ahol egymást váltották a fellépők, volt rengeteg aktivitás a gyerekeknek, kézművesek, ugrálóvárak, kirakodóvásár, rengeteg érdekes program, délelőttől késő estig. Az egész valahogy hihetetlen volt, hogy a semmiből mit tudtak összehozni, pusztán csak lelkesedésből, kapcsolatok aktivizálásával, változtatni-jobbítani akarásból.
Talán harmincnál sem voltak többen, akik ezt a napot megteremtették - mégis sikerült nekik.
De számomra a legfontosabb azt volt, hogy az az ember, aki tegnap a legtöbbet tette az egészért, hiszen műsorvezetőként szinte fent töltötte az egész napját a színpadon, emellett problémákat oldott meg és konfliktusokat kezelt fáradhatatlanul - az Ő volt. Elmondhatatlanul büszke voltam rá. És amikor felrepültek az utolsó kívánságlámpások, elhamvadt a hatalmas tábortűz is, a tömeg hazaindult, arra gondoltam, hálás vagyok az életemért, mert a nehézségekkel és próbatételekkel, gondokkal és megoldásra váró kérdésekkel együtt, tökéletlenül is - tökéletes.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...