2011. július 5., kedd

Moszkva nem hisz a könnyeknek


1980-ban egy szovjet film kapott Oscar-díjat a „legjobb külföldi film” kategóriában. Ez volt „A Moszkva nem hisz a könnyeknek”*, az én egyik kedvenc filmem és minden idők egyik legsikeresebb orosz filmje.

Ez is egy olyan film, amit akárhányszor képes lennék megnézni egymás után... az ötvenes évek végén játszódik, és három vidéki lányról szól, akik egy moszkvai munkásszálláson laknak egy közös szobában. A három lány három különböző típust képvisel, és az életük is három különböző irányba megy – az egyik a férjével és gyerekeivel találja meg a boldogságot, a másik inkább jó partit keres a férfiakban, a harmadik, Katyerina - aki a film közepétől a főszereplő lesz - rögös úton halad a végkifejlet felé: egyedüli neveli fel kislányát, miközben rengeteget dolgozik, és szép karriert is csinál: egy nagyvállalat igazgatója lesz. Ám a sok-sok magányosan töltött év után egyszer csak megismer egy erős akaratú, rokonszenves férfit, akivel egymásba szeretnek, méghozzá nagyon – a problémát csak az okozza, hogy a férfi műszerész szakmunkás, a nő pedig vállalatigazgató.

A kérdés már csak az, meg tudják-e menteni valahogyan mégis ezt a szerelmet, és ilyenkor mindig jól jön egy segítő szándékú barát és egy kis vodka… :-)

A film különleges hangulata, az ötvenes évek atmoszférájának tökéletes ábrázolása és a műszerészt alakító csodálatos Alekszej Batalov miatt kötelező darab.

És mivel a filmzene szerintem mindig lényeges kiegészítője a képeknek, fontos megjegyeznem, hogy itt a zene tökéletes kísérője a történetnek, a Szergej Nyikityin által írt, többször visszatérő, tündérien kedves Alekszandra-keringő pedig örökké benne marad annak a fülében, aki megnézi a filmet...







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...