2011. július 7., csütörtök

Lekvárfőzés


A lekvárfőzés valamiféle kollektív kulturális gén lehet, ami anyáról lányára száll sok-sok generáció óta. Legalábbis mással nem tudom magyarázni, hogy noha minden nyár elején úgy gondolom, nem fogok befőzni semmit, mert még van a tavalyiakból is, mégis, amikor anyukám szól, hogy a meggyfájuk csak úgy roskadozik a temérdek gyümölcs alatt, fénysebességgel teszem meg a legközelebbi boltig az utat, aztán sok csomag cukorral és egyéb segédtermékekkel megrakodva térek haza, szememben a semmivel össze nem téveszthető lekvárfőzési fénnyel.

Nahát a sok fogadkozás ellenére sem volt ez idén máshogy. Anyu szólt, a meggyfa roskadozott, boltba el, és hamarosan ott álltam a tűzhely mellett, azzal az végtelenül ismerős érzéssel, amit az okoz, hogy éppen ugyanígy álltam tavaly és tavalyelőtt is ugyanott, és még éjfélkor is lekvárt töltögettem (igaz, erősen fogyatkozó lelkesedéssel) a pulton sorakozó üvegekbe.

Persze megint nem hittem el, hogy az a sok-sok üveg tele lesz, de mégiscsak így lett, és ezen pont úgy meglepődtem, mint tavaly. És azért mondom, hogy a lekvárfőzési gén tehet mindenről, mert amúgy józan ésszel nem tennék el ennyi meggylekvárt. A kicsik ugyanis ilyet még a rajzfilmnézési transz alatt sem lennének hajlandók megkóstolni, és én magam sem vagyok az a nagybetűs lekvárfanatikus. Viszont Ő annál inkább szereti, ennél ütősebb érv pedig nincs...és itt megint csak a nagymamájáról kell mesélnem valamit, akiről a császármorzsás sztori óta tudom, magasra tette a mércét mindenben.

A nagymama Budapest kellős közepén lakott, az Almássy téren, de volt neki egy vidéki házikója szép nagy telekkel az ország északkeleti részén. Amint elérkezett az elfogadhatóan meleg idő április-május környékén, apósom felpakolta a nagymamát, és elvitte a hegyek közé, a kis házba, és onnan csak ősszel hozta haza. Persze nem mintha apósom ilyen szívtelen pasas lenne, hogy fél évre elpaterolja a közelből az anyósát, nem, a nagymama saját akaratából akart menni, hiszen nyilván ezerszer jobb volt ott, abban a csendes kis távoli faluban, mint a forró és zajos Almássy téren.

A kis ház körül csodaszép gyümölcsfák nőttek, és a nagymama sosem hagyta veszni a termést. Megszámlálhatatlanul sok üveget töltött meg különféle lekvárokkal, befőttekkel, szörpökkel, amelyeket az egész család imádott. És ezért minden egyes ősszel, amikor a nagymama úgy döntött, hogy visszaköltözik a városba, apósom elment a messzi kis faluba, és felpakolta.

Na nem a nagymamát, az üvegeket. Mert a nagymama joggal pályázhatott volna egy Guiness-rekorderi címre az „egy nyáron legtöbbet eltevő háziasszony” kategóriában, és apósom néha háromszor is fordult a lekvárokkal-befőttekel telepakolt autóval, mire a nagymamát is hazahozhatta végre az Almássy térre.

És ez így ment minden évben, amíg csak a nagymamát el nem érte az időskori gyengeség.

Ebből is látszik, Ő úgy szocializálódott, hogy házi lekvár mindig ipari mennyiségben volt a kamrapolcon, és ezért sosem akad fenn az én lekváros üvegeim számán. Ehelyett most is kóstolt, nyalakodott, kiflit kent, és aztán megint láttam a szemében azt az elégedettséget, amiért minden évben nekiállok a lekvárfőzésnek. Mert azt hiszem, gén ide vagy oda, a lényeg mégis az, hogy Neki eszébe jussanak a nagymama lekvárjai, és azt érezhesse, a fontos dolgok lényegében nem változnak – és ehhez az is hozzá tartozik, hogy a mi kamrapolcunkon is ott sorakoznak a lekvárok.



A hagyományos, „sima” meggylekvár mellett most is szerettem volna készíteni valami különlegesebbet is. De mivel a csokis meggylekvárt már tavaly kipróbáltam, most arra gondoltam, fűszeres meggylekvárt készítek. Utólag csak dicsérni tudom magam az ötletért, mert fantasztikusan finom lett – kissé forralt boros ízvilágával azonnal a kedvencünkké vált.



Fűszeres-vörösboros meggylekvár


Hozzávalók (a mennyiségek persze oszthatók):

3 kg meggy
3 zacskó dr. Oetker Dzsemfix Szuper 3:1
1 kg 20 dkg kristálycukor
1-1,5 dl vörösbor
1 púpozott teáskanál őrölt fahéj
1 púpozott teáskanál őrölt szegfűszeg


Elkészítés:

A meggyet, a cukort és a dzsemfixet lábasba tesszük, és egy fakanállal elkeverjük. A tűzhelyre tesszük, és addig melegítjük, míg jól keverhetővé válik, de még nem lesz tűzforró. Ekkor félrehúzzuk, és merülő mixerrel rövid időre kezelésbe vesszük. Fontos: véletlenül sem kell péppé mixelni a meggyet, inkább csak kicsit törjük össze: az a lényeg, hogy maradjon sok szem egészben-félben. Ezután visszatesszük főni, kevergetjük, forrás után 3 percig főzzük, kb. a második perc végén beletesszük a bort és a fűszereket.

Leszedjük a tetején keletkező habot, és tökéletesen tiszta üvegekbe töltjük. Az üvegeket azonnal a tetejükre fordítjuk, és így fejjel lefelé hagyjuk kb. 5 percig – ezalatt a forró lekvár teljesen csírátlanítja a fémtetőt.

Ezután egy kosárba pokrócot teszünk, erre tesszük az üvegeket egymás mellé, és két másik pokróccal gondosan betakarjuk az üvegeket. Teljes kihűlésig így hagyjuk, aztán felcímkézzük és a polcra sorakoztatjuk az üvegeket.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...