Kaptam egy fadobozt, nem ajándékként, hanem olyan "hátha tudod még használni valamire" jelleggel, irodafelszámolásból.
Rögtön megtetszett, mert éppen két cserép bazsalikomot bele tudtam tenni, csak az volt vele a baj, hogy már kicsit kopott volt, vízfoltokkal itt meg ott, pár helyen szálkák is álltak ki belőle - de mégis nagyon szép volt, és én rögtön tudtam, hogy kezdek vele valamit.
Kinyitottam a kézművesdobozomat, és alapanyagok után néztem. Szerencsére találtam benne néhány fabetűt, úgyhogy elővettem egy darab csiszolópapírt, festéket, ecsetet, ragasztót, és munkához láttam.
Ilyen volt a fadoboz, amikor megérkezett:
Picit átcsiszoltam, áttöröltem, és halványsárga akrilfestékkel lefestettem. A festéket kicsit vizeztem, hogy ne fedje el a fa szép erezetét. Száradás után alaposan megcsiszoltam itt-ott a dobozt, hogy ne tűnjön teljesen újnak:
Elővettem a betűket. Ilyenek voltak natúr állapotukban, aztán szürke festékkel lefestettem őket.
A megszáradt betűket pillanatragasztóval felragasztottam a doboz oldalára, és beletettem a két bazsalikombokrocskát :-)
Ilyen lett. Kitettem a nappali ablakpárkányára, most éppen ez a kedvenc tárgyam a házban... mindig, ha ránézek, azt érzem, a doboz is örül, hogy újjászülethetett :-)
Ha neked is van olyan tárgyad, amit kidobnál, mert már kicsit kopott, régies, piszkos, karcos, kérlek, először nézegesd egy pár percig, hátha meglátsz benne egy új lehetőséget... hiszek abban, hogy a tárgyaknak is jár még egy esély.
Jaj, de kedves darab:)
VálaszTörlésÖröm itt nálad nézelődni!
Köszönöm, és érezd magad itthon!
VálaszTörlés