Az én kis sarkom a világban

Mindenki otthon van valahol. Ez a rövid mondat nekem nagyon sokat mond, mert az otthon az, ami biztonságot adhat nekünk ebben a nagy-nagy világban. Ide tudunk elhúzódni, itt tudunk megpihenni, örülni, szomorúnak lenni, szeretni és alkotni, hétvégi reggeleken lustálkodni, barátokkal nevetni, finomakat falatozni, betegen búslakodni, alliterációkat alkotni... :-)
Mindenkinek mást jelent az otthon. Malackának a Tilosaz Á-t, Matulának a gunyhót, Mr. Darcynak Pemberley-t, nekem pedig ezt a Budapest melletti kis faluban álló ikerházfelet. Ez a mi otthonunk, illetve még inkább az Otthonunk, vagy ahogy a Nagyobbik mondaná, a mi vackánk. Minden pici sarkát szeretem. Igaz, ezek többnyire porosak. A falakon itt-ott kéznyomok, és sosincs igazán kitakarítva, de a hálószoba ablakából látni a csillagokat, a teraszon egy kis kinyitható kanapén jól el lehet vackolni a nyári estéken, és sötétben is tudjuk, hány kanyarodó lépcső vezet a nappaliba. Ide érkezett a kórházból a Kisebbik, itt érzik jól magukat a szüleink, és itt lehet összebújva nézni álmos vasárnap délutánokon a Forma1-et. 
A Nagyobbik azt kérdezte ma: "Az előző lakásból azért költöztünk el, mert nem szerettük?"
És akkor azt mondtam neki, dehogynem szerettük, csak kinőttük. De nagyon szerettük. Mert oda érkezett a kórházból a Nagyobbik, ott is jól érezték magukat a szüleink, és ott is összebújva néztük vasárnap délutánonként a Forma1-et. 
Mert a lényeg nem a nagyság, a szépség, az vadonatújság. A lényeg mindig ugyanaz: legyen egy kis saját sarkod a világban... és ott mindig otthon leszel.