2011. május 30., hétfő

Palacsinta, persze

Feltettem a szokásos kérdést a kicsiknek: „Na, mi legyen a vacsora?” És ilyenkor úgy tízből nyolcszor „palacsinta” a válasz (néha „palacsinta, persze!!”). Most sem gyengítették a statisztikát, úgyhogy mondtam, jó, legyen palacsinta, de mivel legutóbb az inkább magyarosnak számító, átlátszó verzió került tányérra, ezúttal az amerikai változat mellett döntöttem, és ebből is Nigella receptjét használtam, mert már ezerszer használtam, és tökéletes. Egy darabig nem az örökkévalóságnak dolgoztam, mert ami kisült, azt a kis porcukros kezek nyomban elkapkodták, végül 9:8 arányban nyert a nagyobbik, és végre nekünk is készülhetett egy adag. :-)

Juharszirup helyett én most levendulasziruppal locsolgattam meg a kisült palacsintákat, és igényeltem még a tetejükre pár szárított levendulavirágot is, sőt még egy kis porcukor is került rájuk a nagyobbik jóvoltából, akinél palacsinta elképzelhetetlen porcukor nélkül… úgyhogy adtam a kalóriáknak rendesen, de mint máskor, ez most sem volt szempont :-)


Amerikai palacsinta

Hozzávalók:

6 dkg vaj felolvasztva
45 dkg liszt
4 púpozott teáskanál sütőpor
2 teáskanál cukor
2 csipet só
6 dl tej
4 tojás
1-2 teáskanál vaj a sütéshez

Elkészítés:

Mindent keverőgépbe teszünk és alaposan elkevertetjük (persze kézzel is lehet). Egy kevés vajat felolvasztunk, és megsütjük a palacsintákat (3-4 fér egy normál méretű serpenyőbe).
Juharszirupot/vajat/mézet/levendulaszirupot/lekvárt/bármit teszünk rá, és aztán döbbenten megállapítjuk, hogy iszonyú sokat ettünk belőle. :-)



4 megjegyzés:

  1. És én ebből miért nem kaptam kóstolót?????
    :o(
    Fini lehetett...
    M.

    VálaszTörlés
  2. Ennyire gyorsan elfogyott... legközelebb duplázzuk az adagot, és neked is jut mindenképpen :-)

    VálaszTörlés
  3. Hála a receptért, megmentette a szomorúságtól a reggelemet! Nagyon gyors és rettentő finom egy kis baracklekvárral! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor érdemes volt kitenni a receptet :-) Örülök nagyon, hogy ízlett, és köszönöm, hogy megírtad!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...