2014. október 25., szombat

Mogyorómanók


Nálunk mindenki odavan a héjas földimogyoróért - őszi estéken népszerű program ezeket gondosan megpucolgatni, aztán pedig elropogtatni (a kalóriákra megpróbálni nem gondolni :-) ). Legutóbb, amikor vettem egy adag mogyorót, egy részük végül mégsem lett esti nassolnivaló, mert útközben egyszercsak az jutott az eszembe, milyen helyes kis formájuk van, és nem lehetne-e belőlük kis karácsonyi mogyorómanókat készíteni... az elképzelést rögtön megosztottam a kicsikkel, akik persze lelkesen támogattak a dologban, így hamarosan egy egész falura való mogyorómanó vett körbe minket - a Kisebbik azóta is megállás nélkül ontja a manók kalandjairól szóló rögtönzött meséket, úgyhogy már csak ezért is bőven megérte, hogy ennyivel kevesebb mogyorót majszoltunk el. :-)


Először is kiválasztottunk néhány teljesen ép mogyorót:





Ezeket akrilfestékkel fehérre kentem:





Kivágtam fehér papírból egy negyed kör sablonját, ezt terveztem a sipkák alapjául használni - a sablon segítségével mintás papírból kivágtam a szükséges részt, és ezt összetekerve celluxdarabkákkal rögzítettem.





Az így keletkezett kis sipkát a mogyoróra ragasztottam. A sipka végét kicsit meghajtottam, a mogyoró közepére pedig egy darabka zsinórt kötöttem sálnak.





A sipka végére egy pici zseníliapompont ragasztottam. Az orr helyére egy koriandermagot rögzítettem (erre nem folyós, gél állagú pillanatragasztót érdemes használni), majd fekete és piros vékonyhegyű filctollal megrajzoltam a szemeket és a szájat.





Megrajzoltam a gombokat is.A sipka prémszegélyéhez egy korongvattából vékony csíkot vágtam, a papír szélére apró ragasztópöttyöket nyomtam, majd ezekre simítottam a vattaszálat.
 A karok helyére egy-egy pici lyukat szúrtam kézifúróval, majd ezekbe rövidre vágott fehér zseníliadrótokat tettem. A drótok végére szintén egy-egy koriandermagot ragasztottam.





Fehér zseníliadrótból kis csigát tekertem, ennek a közepére ragasztót nyomtam, és erre ültettem a kis manót - így olyan lett, mintha egy hókupac közepén ücsörögne. :-)





Természetesen nem maradhatott egyedül, hiszen a Kisebbik a manómagány elleni mozgalom lelkes élharcosa, úgyhogy hamarosan már heten álldogáltak a saját kis hóbuckájukban - némelyik még apró manógyerekre is szert tett útközben. :-)













A manók önjelölt kis támogatóját ekkorra már végképp elkapta a gépszíj, és mivel elég jó rábeszélő, még azt is sikerült elérnie, hogy elővegyük a manóknak a karácsonyi kerámiaházakat - a manók aztán körbeálltak a városka főterén, és áhítatos karácsonyi hangulatban elénekelték az A part alatt c. örökbecsűt, és még ráadást is adtak az "Elvitte a róka" c. slágerlista-vezetővel. Mit is mondhatnék - szem nem maradt szárazon... :-)










































2014. október 22., szerda

Hóemberek fenyőtobozból


...avagy az első fecskék :-)
Lassan elérkezik az a fényes-varázslatos időszak, amikor a gondolatainkat egyre inkább betölti az ünnep, a legeslegszebb, amit ugyanúgy vártam kisgyerekként, ahogy várom felnőttként, és minden bizonnyal idős koromban is ugyanazt az örömborzongást fogom érezni, ami mindig elönti ilyenkor a szívemet. Persze még mindig csak októbert írunk, de azért ha belegondolunk, már csak két hónap - két hónap!! -, és elérkezik, így most már igazán nincs túl korán egy olyan ötlethez, ami dekorációként vagy akár karácsonyfadíszként is alkalmazható. Remélem, hogy Ti is így gondoljátok :-)

A fenyőtobozból készített hóembereket már tavaly is terveztem, de aztán végül nem jutott rájuk idő - de most legalább ők lehetnek az első fecskék, ami igazán jelentős pozíció, sok ötlet sárgán irigyli most őket a fejemben :-) 
Kiindulásként három tobozt vettem elő - idén valahogy óriási tobozkészletünk van, a Nagyobbik sosem látott lelkesedéssel gyűjtögette őket nekem. A tobozokból gondoltam elkészíteni a hóemberek testét, a fejükhöz pedig három darab 3 cm-es préselt papírgolyót vettem elő:








 Természetesen a hóembereknek mindig kell kalap is, és mivel ezt éreztem a legnagyobb feladatnak a dologban, elsőként ennek fogtam neki. Kivágtam három akkora fekete kartonkört, amilyen szélesnek terveztem a kalap karimáját, majd elgondolkodtam azon, a felső részt miből lehetne erős és stabil verzióban elkészíteni. Végül is egy papírguriga mellett döntöttem, amit hosszában elvágtam, és levágtam belőle három egyforma csíkot.






 A papírguriga-csíkokat egy ragasztóstift kupakja köré tekertem - hogy kialakuljon a szabályos forma -, és a végeket egy pötty ragasztóval rögzítettem. Az így kapott kartongyűrűket a fekete köralapokra ragasztottam.






A fekete kartonpapírból egy-egy négyzetet a kartonhengerek tetejére ragasztottam, majd száradás után körbevágtam, hogy nagyjából kövesse a kartongyűrű kövonalát.





 A natúr színű hengereket akrilfestékkel feketére festettem, és bár ez nem látszik a képeken, de száradás után a kalap alsó részének közepét kiszúrtam egy hegyes ollóval, majd ezt a belső kört ki is vágtam.






A tobozok szirmainak végét akrilfestékkel bepacsmagoltam, hogy havasnak tűnjenek. A répaorr is kötelező kelléke egy jólöltözött hóembernek - ehhez három fogpiszkáló végét levágtam, és filctollal narancssárgára festettem. 






A papírgolyókat ragasztópisztollyal a tobozok tetejére rögzítettem. A répaorrokat egy-egy pötty pillanatragasztóval erősítettem a fejekre, majd egy vékony hegyű fekete filctollal megrajzoltam a szemeket és szájakat.






A kalapok tetejét átszúrtam, és egy tűbe fűzött fekete fonaldarab segítségével elkészítettem az akasztókat. A kalapokat ezután a fejekre ragasztottam, a karok helyére pedig rövidre vágott fehér zseníliadrót-darabokat rögzítettem.






Utolsó simításként mindegyik kapott egy-egy mintás szalagból készült sálat, a kezükbe pedig kiscsengőt, zseníliapompon hógolyót, gyurmakalácsot, valamint zseníliaszálakból tekert cukorpálcát tettem.






Ezzel meg is születtek az idei karácsony első kis hírnökei - és semmi másban nem vagyok annyira biztos, mint abban, hogy még sok-sok-sok további ötlet követi majd őket.... :-)

































2014. október 21., kedd

Kis dísztökök kottapapírból


Mivel az egérrágta kottapapír-csomagomból még mindig bőven van, és már régen készítettem kottapapíros akármit, gondoltam, itt az ideje a dolognak - ráadásul persze olyasmit szerettem volna, ami őszi dolog, hiszen mégiscsak októbert írunk, és ezt is ki kell használni, amíg tart.... Mindez egybeesett azzal, hogy egy barátom éppen a napokban mondta nekem, hogy ő nem szeretne igazi tököket tenni a nappalijába, mert minden tele lesz előbb-utóbb muslicával, és azokkal ő nem barátkozik - viszont mégis szeretne valami jelzésszerű dekorációt.

Így aztán igazán jelzésszerű dekorációt készítettem neki a kottapapírból, tökformában, de mégsem annyira feltűnően tökszerűt - a muslicák legalábbis biztosan elkerülik. :-)

 Első lépésként a kottapapírokból köröket vágtam ki - ehhez először is kartonból ki kell vágni egy sablont (pl. kistányér vagy pohár körberajzolásával kaphatjuk meg a formát). Ha több kottalapot fogunk össze, gyorsabban haladunk: csak helyezzük rájuk a sablont, és vágjuk körbe a papírokat, én is így tettem.





A kivágott körökből egy adagot összefogtam, és az alsó részüket levágtam ívesen, hogy a kör alakot kissé ellapítsam. A következő adagnál a levágáshoz az előző darabok egyikét használtam sablonnak, így mindegyik papír szinte egyforma alakú lett.


 


 A papírdarabokat középen hosszában kettéhajtottam. Fogtam egy kettéhajtott darabot, az egyik felét beragasztóztam, és egy másik lap feléhez illesztettem.








Fogtam a következő darabot, ezt az előzőhöz ragasztottam, és így tovább, míg 20 darabot így egymáshoz rögzítettem.





 Apró ágdarabokat vágtam a kertben, egy pötty ragasztót tettem a végükre, és a papírgömb közepébe helyeztem (ennyi játéktér biztosan marad a hajtott lapok között).





És ennyi, készen is lettek a kottapapír tököcskék. Persze bármilyen más papírból is elő lehet őket állítani, akár egyszerű narancssárga vagy őszi mintájú papírból, kinek mi áll legközelebb a szívéhez... :-)





























2014. október 17., péntek

Boszorkány macskával


Rendszerint nagy rokonszenvet érzek a boszorkányok iránt, legyen szó akármilyen lepattant vasorrú bábáról vagy a szuperokos Hermione Grangerről - de az összes boszorkány közül, akikkel csak találkoztam, a legnagyobb hatást Margaret Hamilton tette rám az Ózban, gonosz nyugati boszorkányként. Az ő alakítása annyira egyben volt, ijesztő és boszorkányos, rendelkezett seprűvel, rémisztő hangja volt, ráadásul még ZÖLD is, aminél hatásosabb arcszín kevés létezik - ezért aztán ha azt hallom, "boszorkány", már látom is magam előtt Ms. Hamiltont, ahogy karcos hangján károgva a frászt hozza szegény ártatlan Dorothy-Judyra.
Ezért aztán amikor elhatároztam, hogy idényjelleggel készítek egy boszorkányt, rögtön tudtam, hogy zöld lesz az arca, lesz seprűje és csinos csíkos harisnyája - tehát teljesen átlagosan boszorkányos lesz. :-)

 Elővettem egy használt agyagcserepet, valamint egy nagyobb hungarocellgolyót:





A cserepet feketére, a golyót zöldre festettem.





Amíg száradtak, süthető gyurmából megformáztam az orrot, a cipőket és a kezeket (ezekbe fúrtam is egy-egy lyukat, hogy később bele tudjam majd szúrni a zseníliadrótot), valamint két fület is, de ezek valamilyen rejtélyes oknál fogva lemaradtak a képről (boszorkányos dolog, hihihi!). A lényeg, hogy ezeket aztán 100 fokon félórán át sütöttem, majd megvártam, míg teljesen lehűlnek.





A megszáradt cserépre pillanatragasztóval rögzítettem a zöld golyót:




 Elkészítettem a boszorkánysüveget: vágtam egy kört fekete filcanyagból, aminek a közepéből kivágtam egy sokkal kisebb kört. Egy nagyobb körnegyedből meghajtottam a kalap felső részét, és ragasztóval rögzítettem - végül erre a kúpra ráhúztam a lyukas kört.





 A lábakhoz - a csíkosharisnya-hatás eléréséhez - két-két zseníliadrótot tekertem össze, narancssárgát és lilát. A karokhoz két-két azonos színű, kisebb darab zseníliadrótot tekertem össze - majd az összes dupla drótvéget beragasztottam a cipőkbe és kezekbe fúrt lyukakba.






 A zöld hungarocellgolyóra középen összekötött fonalszálakat ragasztottam. A szemek fehér papírból készültek, fekete filctollal megrajzolva. Felragasztottam a füleket, végül kivágtam fekete papírból a szájat, majd néhány szeplőt is rajzoltam az arcra. 






 A kalap karimájának belsejét beragasztóztam, és a fejre nyomtam - szintén pillanatragasztóval rögzítettem a karokat. Egy régi kötött pulóverujjból levágtam egy csíkot, jól meghúztam, és az így keletkezett sálat a boszorkány nyakába kötöttem.






 A lábak felső végeit összetekertem, majd ragasztópisztollyal a cserép belsejébe ragasztottam.






 Azért szeretem a zseníliadrótot egyébként, mert ezzel például a figura lábait igazán csinosan keresztbe is lehet tenni - olyan boszorlányosan :-)






Felültettem egy polcra, de valahogy azt éreztem, hiányzik mellőle valami. Készítettem egy seprűt összekötött kerti gallyacskákból, amelyeknek a közepébe egy színes pálcikát ragasztottam, de még mindig hiányérzetem volt. Nektek nem? :-)





Hát ugye, hogy egy fekete macsek kell még oda? - csaptam a homlokomra, és már mentem is az én kedves gurigáim egyikéért, aminek a tetejét a már jól ismert módon ívesen visszahajtottam, és az egészet nyomban feketére is festettem.










 A cicának elkészítettem a pofiját különféle papírdarabkák felragasztásával:






A guriga hátuljára fúrtam egy lyukat, ebbe egy fekete zseníliadrótot szúrtam, és ezzel a macsek is elkészült - rögtön oda is surrant a gazdája mellé. :-)














Hogy az i-re feltegyem a pontot, kikölcsönöztem a Kisebbiktől a múltkor elkészített kindertojáspókok egyikét, és ezt a varázsos duó mellé lógattam.
Be kell látnom, sokkal barátságosabb boszorkány lett, mint Margaret Hamilton, bár fele annyira sem csinos, mint Hermione - de azért rögtön felsorakozott melléjük a szívemben... :-)
















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...