2014. szeptember 29., hétfő

Madárijesztő konzervdobozból


Az az igazság, hogy nagyon szeretem a madárijesztőket. Talán mert rohanós reggeleken a tükörbe nézve egy ilyet látok? Ki tudja :-) Mindenesetre a madárijesztőkben van valami, ami mindig megfog, még a hevenyészetten összedobott példányokban is - talán mert olyan magányosan álldogálnak a földeken, talán mert valaki dolgozott azzal, hogy elkészítse, talán mert az Ózban elég jó reklámot kapott egy ilyen szalmabábu - de a lényeg, hogy szeretem őket, és szerettem volna egy madárijesztővel megörvendeztetni a hozzánk látogatókat. Persze nekünk nincs földünk, vetésünk meg még annyi sem - a kertünk nem igazán igényel egy funkcionális madárijesztőt. Aztán a méret, ugye - ha egy rendes nagyságút készítek, azzal nagyjából elfoglaltuk a kert negyedét, szóval ez is átgondolást igényelt... végül is úgy éreztem, jó lesz egy egészen jelképes madárijesztő is, nem túl nagy, és persze nem is igazán rémisztő, és jó lesz a teraszon is - úgyhogy végül így lett egy nem igazi, de azért annál szerethetőbb S méretű madárijesztőnk. Igaz, a Kisebbik szerint inkább "egy olyan kertészgyerekféle", a Nagyobbik pedig egyenesen lehóemberezte, de rá sem rántottam a kritikákra, én szeretem úgy, ahogy van, mint Bridget Jones-t a barátai :-)


Szóval, először is kikészítettem egy nagy méretű konzervdobozt a testhez, valamint egy nagyobb hungarocellgolyót a fejhez:





Mindkettőt lefestettem fehér alapozó akrilfestékkel:





A konzervdobozt száradás után zöldre festettem:





A lábakhoz kikészítettem két bébiételes üvegtetőt, kézifúróval kilyukasztottam és barnára festettem mindkettőt egy tejesdobozkupakkal együtt, amit nyakként terveztem felhasználni.









Elkészítettem a kalapot: egy zsákvászondarabból kivágtam egy kört, majd a leeső anyagdarabkákat csomóba gyűrtem, a zsákvászon közepére tettem, összefogtam, és lazán elkötöttem egy spárgával.









Az így keletkező kalapot szétnyitottam, és fel is ragasztottam a hungarocellgolyóra:





A konzervdobozra ráragasztottam a nyakat (pillanatragasztóval), majd amikor megszáradt, a műanyag kupakra körben is tettem egy kis ragasztót, és egy vastagabb szalagot lazán megkötve ráhelyeztem.





És persze a dobozról nem maradhattak el a gombok sem :-)





Jöhetett az összeállítás: a lábként használt fémtetőkön áthúztam egy spárgát, alul megcsomóztam - majd a két spárgaszálat összekötöttem.








Nyilván masni is került a cipőkre :-) Végül a lábakat összekötő csomót beragasztottam a konzervdoboz belsejébe, a hungarocellgolyóra megrajzoltam az arcot, és a fejet a nyakra ragasztottam. Legutolsó mozzanatként a konzervdoboz két oldalára kézifúróval nyílást lyukasztottam, és ezekbe egy-egy ágacskát szúrtam.

Ezzel el is készült a madárijesztőnk - igaz, el kell ismernem, hogy még a legstresszesebb szárnyasokra sem tudna frászt hozni :-)





























2014. szeptember 26., péntek

Levélnyomatok


A levélnyomatok készítése mindig nagy siker a gyerekeknél - amellett, hogy megfigyelik a levelek erezetét, mintázatát, sokféleségét, nagyon szórakoztató is látni, ahogy a nyomat elkészül. Korábban az egyszerűbb lefestjük-papírra nyomjuk módszert is próbáltuk ki, de sokkal látványosabb eredményt kaptunk, amikor a leveleket só-liszt gyurmába nyomtuk, és keletkezett mintázatot kifestettük. Persze, sokkal jobb lett volna, ha levegőn száradó gyurmát tudtunk volna használni, de a só-liszt verzió abszolút előnye, hogy olcsó, néhány pillanat alatt előállítható, és a gyurmák kóstolgatásra még mindig erősen hajlamos Kisebbikben sem tud kárt tenni - úgyhogy nálunk örökös sláger alapanyag.

Visszatérve a lenyomatokra, először is gyűjtöttünk sok-sok levelet, és meggyúrtuk az alapanyagot (2 rész liszt, egy rész só, pici olaj és víz, amennyit a gyurmaállag eléréséig felvesz):









Kinyújtottuk a gyurmát kb. egy cm-es vastagságra - nem érdemes túl vékonyra, mert a levéllel együtt is nyújtunk még rajta. Rátettük a levelet, majd jó párszor átnyomtuk rajta a sodrófát, hogy az erezet minél részletesebben átkerüljön a gyurmára.





Én hagytam, hogy olyan leveleket is gyűjtsenek a gyerekek, amelyeknek nem volt vastag erezete, az is hasznos tapasztalat, ha látják, ezekkel nem lehet részletes eredményt elérni. Azért persze volt jó pár igazán erős példányunk, ezekből szép lenyomatok lettek - ezeket egy pohárral körbe is vágtuk.





A gyurmaleveleket levegőn is lehet hagyni megszáradni, mi viszont most alacsony hőfokra állított sütőben értük el a festhető állapotot:





Érdemes nemcsak levelekkel próbálkozni - nagyon klassz lenyomatokat értünk el rozmaring- és levendulaágacskákkal, valamint bogyós szárakkal is.
A megszáradt gyurmát sötétszürkére festettük:







Utolsó simításként (szó szerint) pedig egy nagyon kevés fehér festéket tettem a gyerekek ujjára, és óvatosan átsimogatva a lenyomatot, gyönyörűen előjött az erezet.
Nagyon jó kis kísérlet volt a levelek különbözőségét, sokféleségét megtapasztalni - ráadásul egy esős délutánra is kiválóan alkalmas program. :-)






















2014. szeptember 24., szerda

Pingvintrió


Ahogy bejött a hűvös idő, ez rögtön meghatározta a gondolataimat is - bár még csak szeptembert írunk, egészen különös módon három kis pingvin keveredett az asztalomra. No persze nem maguktól, én készítettem őket, ősz ide vagy oda - és be kell vallanom azt is, hogy közben jó pár percen át gondoltam a karácsonyra. :-) Jó, jó, tudom, nem szabad siettetni a dolgokat, és nem is teszem - de gondolni, azért azt szabad rá, ugye? :-)

Szóval visszatérve a pingvinekhez, van az úgy, amikor éppen az tör rá az ember lányára, hogy pingvineket szeretne látni maga körül, és hát mit is lehet ilyenkor csinálni? Szerintem - pingvineket. :-)


Húsvétról maradt még három fatojás, ezeket terveztem felhasználni a madárkák alapjaként:





Fehér akril alapozófestékkel átfestettem a tojásokat (hurkapálcára szúrva a legegyszerűbb megszárítani őket):





A tojások alsó részét szürkére festettem, inkább rájuk nyomogatva az ecsetet, mint egyenes vonalakkal - kicsit valóságközelibbé téve a "tollazatot" :-)





Pingvinpofi: mivel itt fontos volt a pontos körvonal, előbb alkoholos filccel ezt megrajzoltam, és utána festettem ki fekete akrillal.





Csőrnek pici narancssárga zseníliapomponokat ragasztottam, a szemeket alkoholos filccel rajzoltam meg. A szárnyakat szürke filcanyagból vágtam ki, és ezeket is felragasztottam:




A lábakat dekorgumiból vágtam ki és egy pötty pillanatragasztóval rögzítettem. Egy kis masni még itt, egy nyakkendő ott - és készen is lettek a madárkák, a nagyon őszi (na jó, egy egészen icipicit karácsonyi...) pingvinek :-)






























2014. szeptember 23., kedd

John Keats: Az őszről



Halk párák s édes ízek évszaka,
Jössz s hű híved, a sárga nap örül,
És összefogtok s dús fürtök soka
Csügg a szőlőn a nádtetők körül;
Vén alma-ágat áldott súly töret,
S zamat tölt minden őszi magvakat,
Dinnye dagad, feszül édes bele
A mogyoróknak s száz bimbó fakad:
Késő virág, minőt a méh szeret,
S már azt hiszi: örök méz-szüret,
Bár nyári sejtje csordultig tele.

Ki nem látott még téged? ─ Kiszököm
S megleslek gyakran csűrök közelén,
Ülsz gondatlan a téres küszöbön,
S hajad lágyan leng a cséplés szelén,
Vagy épp aratsz s halk mákillat hatol
Hozzád s elaltat és nem éri már
Sarlód a szomszéd, reszkető fű-kalászt,
Vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
Patak tükrére s friss italra vár;
Vagy bor-prés mellett les lassú, sovár
Szemed, hogy végső cseppig hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
Míg esti felleg sző be halk napot,
S a tarlón rózsák színét szűri szét,
A parti fűzfák közt busongva dong
A szúnyograj, mely száll meg szétomol,
Mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
Kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
Tücsök cirpel, veres begy is dalol:
Vékonyka fütty a szérűskert alól,
S gyűlő fecskék zajától zúg az ég...
 



Tóth Árpád fordítása

 

2014. szeptember 22., hétfő

Szülinapi "képeslap" 3D-ben


Nemrég egy születésnap kapcsán gondolkodtam el azon, milyen jó lenne "térbeli" képeslapokat adni, ami nemcsak egy félbehajtott kartonpapír, hanem egy egész kis szülinapi jelenet, ami még beszédesebben mutatja meg az ünnep jelentőségét - és arra jutottam, ez tulajdonképpen aránylag egyszerűen meg is oldható. Persze tudom, hogy az "egyszerűen" szóval elég felelőtlenül szoktam bánni :-), de egy befőttes üveg teteje, egy faág, egy kevés só-liszt gyurma és pár apróság - és máris háromdimenziós üdvözlettel örvendeztethetjük meg az ünnepeltet.

Az én térbeli képeslapom így készült, ahogy lentebb láthatjátok - elsőként tehát kikészítettem egy befőttes üveg fémtetejét. Volt a hűtőben egy kevés maradék só-liszt gyurma, ezt rátapasztottam úgy, hogy egy kis domb keletkezzen - és ebbe szúrtam bele egy Y formájú faágat.





 A gyurma tetejére ragasztót csurgattam, és rányomogattam egy kis zöld száraz növényt (azt hiszem, izlandi zuzmónak hívják):





Egy darab fonalra öt kicsi zászlót ragasztottam mintás papírból (a zászlókhoz apró, rombusz formájú papírt kell vágni, kettéhajtani, belehelyezni a fonalat, és a zászlók alját összeragasztani):





A kis zászlófüzért a faág két ágára kötöttem, a felesleges fonalat pedig levágtam.





 Egy téglalap alakú kis kartonlapra felírtam a jókívánságot, majd ezt is az ágakra ragasztottam:





 Egy félbevágott gyufásdobozt mintás papírba csomagoltam, zsinórral átkötöttem, és a "fűre" ragasztottam. A fémtető körben csipkeszalagot ragasztottam.





 A fű másik oldalára egy pici gombát ragasztottam. Fehér papírból kis négyzetet vágtam, piros filctollal bekockáztam, és gombostűvel a gyurmaalapba tűztem.





Mivel korábban (a babacukrászdához) sok-sok apró finomságot és tárgyat készítettem süthető gyurmából, ezekből most elvettem egy tányérkát, amire egy kiflit és egy fánkot ragasztottam - ezt az egészet pedig a kockás "terítőre".






 Legutolsó simításként egy pici madárkát ragasztottam az egyik faág tetejére, és ezzel készen is lett a térbeli születésnapi üdvözlet. Remélem, tetszeni fog majd az ünnepeltnek :-)






















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...